Palkovics Lászlót feladatai közé tartozik majd az mesterséges intelligencia (MI) területén lévő nemzetközi együttműködések fejlesztésében történő lehető legnagyobb mértékű hasznosítása, valamint az MI kockázatainak, veszélyeinek megelőzése. Emellett ő felel majd a technológia alkalmazásának elősegítéséért többek között az oktatás, gazdaság, egészségügy, ipar, közlekedés területén. Emellett ő koordinálja majd az európai uniós MI-rendelet végrehajtását, valamint felügyeli a hazai MI-kutatások és fejlesztések állami támogatását.
Palkovics mellett György László és Hornung Ágnes is fontos megbízást kapott. György László, korábbi gazdaságstratégiáért felelős államtitkár, a gazdasági stratégiákért és a Tanítsunk Magyarországért program irányításáért felel majd, míg Hornung Ágnes, aki 2023 őszétől fideszes országgyűlési képviselő volt, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem felügyeletéért felelős kormánybiztosa lett.
Kiemelt kép: Palkovics László, az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a Városi polgármesterek randevúja elnevezésű rendezvényen Zalaegerszegen, a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya konferencia-központjában 2023. szeptember 29-én (Fotó: MTI/Katona Tibor)