Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Orbán Viktor: Mi idén a békére húztunk lapot

| Szerző: Kiszler Ferenc
Orbán Viktor péntek reggel interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, és többek közt arról beszélt, hogy jól látták előre a folyamatokat, ezért erre az évre békeköltségvetést készítettek. A miniszterelnök megismételte: a gazdaság szempontjából nagyszerű évre számít.
Magyarországot nem lehet kiszakítani a világegyetemből, és csak önmagában szemlélni, de más megközelítést használnék – válaszolta egy kérdésre a miniszterelnök, aki felidézte, hogy korábban Magyarországon az volt a jellemző, hogy a balliberális kormányok, a rendszerváltás előtt a kommunista rezsim

a külföldi folyamatokkal takaróztak, azt mondták, a rossz folyamatok begyűrűztek.

Orbán Viktor szerint az a lényeg, hogy a kormány mit tesz itthon. „Mi idén a békére húztunk lapot” – mutatott rá egy ultis hasonlattal. A kormányfő emlékeztetett: jól számítottak,

mert el is fog jönni a béke, ami kedvezően fog hatni a magyar gazdaságra.

Orbán Viktor szerint nagy bajban lettünk volna, ha nem a republikánusok nyernek. Éppen ezért a 2025-ös költségvetést csak november után lehetett elfogadni. A magyar gazdaság azzal számol, hogy nagyon pozitív hatás ér majd minket az idén – tette hozzá.

 „Idén arra számítunk, hogy a háború miatt nem megy el 6,5 milliárd euró a gazdaságból” – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve: a 21 pontos gazdasági akcióterv és a béke egy nagy löketet adhat a gazdaságnak. A negatív külső hatás csak Európából jön, és nem látszik, hogy mitől változhatnak meg a dolgok – mondta a kormányfő, aki  úgy látja, a Budapesten elfogadott versenyképességi paktumban lefektetett dolgok nem fognak teljesülni, így maradnak Európában a magas energiaárak.

A kormányfő azt mondta,

a biztonság, a kiszámíthatóság határozza meg a családok gazdálkodását,

ezért vezetik a nők a családokat, akik életösztöne a biztonság felé mutat. Hozzátette: a magyar nem az a költekező fajta, megnézzük kétszer is, mire költünk. Szerinte ez jó, a közgazdászok szerint azonban ez nem jó. Úgy vélte, a túlzott óvatosság valóban lelassítja a gazdaságot, ezért egy ilyen kérdésben jobb rábízni az emberekre a kérdést. A miniszterelnök meggyőződése, hogy valamivel jobban költekeznek az emberek mint az előző években. Azt is mondta, hogy az idei évben a gazdaság minden szereplője mozgásba jön majd.

Orbán Viktor kifejtette, idén kifizetnek több száz milliárd forintot az állampapírok kamataként. Ezzel a pénzzel lesz valami, bekerül a gazdaságba.

Egy ekkora összeg jótékony hatást gyakorol a gazdaság működésére.

Ezt az összeget egyébként 800 ezer családnak fizetik ki.

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor azt mondta, hogy a holnapi évértékelő beszédében árul el részleteket a kormány nagyobb terveiről. Kifejtette: négy nagy csatát vívunk Brüsszellel. A gyermekvédelem, a nyugdíjak megvédése,  a rezsicsökkentés és a migráció terén.

A nagy globális pénzügyi rendszert, amely összehangoltan működik, eddig két helyről irányították: Brüsszelből és Washingtonból – emlékeztetett. Washington ebből most kiesett, és ott kiborították a bilit, fogalmazott, és nyilvánosságra került az a lista, hogy kiket és hogyan finanszíroztak az amerikai költségvetésből. Az utóbbiban Magyarország is benne van, és ennek a feltárása a tavasz egyik legfontosabb feladata, és ezt követően védelmi mechanizmusokat kell kiépíteni.

Esetenként több tízmillió dollárt fizettek azért amerikai filmsztároknak – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor –, hogy a háború mellett álljanak ki Kijevben. Nemcsak a tényfeltárásban, hanem a védekezésben is követni kell Amerikát – tette hozzá, majd így folytatta:

„Kétszer van átverve a derék magyar, illetve európai polgár. Nem tudnak róla, hogy akiket függetlenként látnak, az fogadott zsoldos. Azt sem tudják, hogy a pénzükből finanszírozzák őket. Ez mindennek a teteje.”

Hozzátette: ezt meg kell, és meg is fogják akadályozni. Orbán Viktor szerint számítani kell arra, hogy Brüsszel és a patrióták közötti viták erősödni fognak. Úgy vélekedett: nem szabad őket alábecsülni, nagy hatalmuk és nagy befolyásuk van továbbra is. Ugyanakkor

Brüsszelben sem lehet figyelmen kívül hagyni az emberek véleményét, és ezért „le fogjuk őket gyűrni”.

A kormányfő úgy fogalmazott: Brüsszelben is mindenkinek „paplan fölé kell helyezni a kezét”. Ott is szükséges egy amerikaihoz hasonló tényfeltáró munka a civilnek álcázott szervezetek finanszírozásáról. Guy Verhofstadtról azt mondta, hogy egy tényfeltáró anyagból kiderült, hogy az ő szervezete

hatmilliárd forintot kapott Magyarország támadására.

Ha ezek nyilvánosságra kerülnek, akkor Brüsszelnek be kell fejeznie ezeket az akciókat.

A teljes interjút itt hallgathatja meg:

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban 2025. február 21-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Ajánljuk még