Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Éjfélig menekülhetne meg az LMP frakciója, de a lapunknak nyilatkozó politikusok szerint erre nincs esély

| Szerző: Szatmári Noémi
Csárdi Antal távozása után négy főre csökkent az LMP frakciója, ami a képviselőcsoport automatikus megszűnését jelenti. A házszabály szerint kedd éjfélig Ungár Péter frakcióvezető még pótolhatná a megüresedett helyet, amivel a zöldpárti képviselőcsoportot is megmenthetné. A hirado.hu utánajárt, hogy a független képviselők kaptak-e ajánlatot a LMP-től.

Mint írtuk, Csárdi Antal parlamenti képviselő kilépett az LMP frakcióból. A politikus február 16-án független képviselő lett, távozásával pedig öt fő alá csökkent a képviselőcsoport létszáma. A házszabály szerint öt fő alatt automatikusan megszűnik a frakció, kivéve, ha a távozást követő három napon belül pótolják a képviselőt. A határidő kedd éjfél, így Ungár Péter társelnöknek vészesen kevés ideje maradt arra, hogy pótolja Csárdi Antal megüresedett helyét.

Lapunk több független képviselőt is megkeresett, hogy megtudjuk érdeklődött-e náluk az LMP, hiszen a legnagyobb valószínűség szerint közülük menthetné meg valaki a zöldpárti képviselőcsoportot.

Az Országgyűlés honlapja szerint jelenleg négy képviselő politizál függetlenként: Balassa Péter, Hadházy Ákos, Jakab Péter és Varga Ferenc.

Közülük Balassa Péter 2025. február 15-én hagyta ott a Jobbikot, így a törvény szerint még nem telt el annyi idő, hogy csatlakozhasson egy frakcióhoz.

Jakab Péter nemet mondott

Jakab Péter a hirado.hu megkeresésére azt írta: Ungár Péter ismeri annyira, hogy tudja, felesleges lenne megkeresnie, mert úgyis nemet mondana neki.

A Nép Pártján Mozgalom elnöke éles kritikával illette az LMP-t. Jakab Péter kiemelte, hogy „pártja mindenkivel kész együttműködni, aki megalkuvást nem tűrve küzd az Orbán-rezsim ellen. Sajnos az LMP ma már nem ilyen párt, nekem nem az LMP-t kell megmentenem, hanem Magyarországot. A jelenlegi választási rendszerben erre csak akkor van lehetőség, ha a valódi ellenzék összefog a Fidesz ellen. Ennek megfelelően a Nép Pártján arra törekszik, hogy akár a 2026-os országgyűlési választásra, akár egy azt megelőző előrehozott választásra megszülethessen az egységes ellenzék” – hangsúlyozta Jakab Péter.

Keresztes László Lóránt: Független parlamenti képviselőként folytatom

Keresztes László Lóránt az LMP tavaly augusztusi tisztújítása után jelentette be, hogy 14 és fél év után otthagyja a pártot. Facebook-bejegyzésében ekkor úgy fogalmazott, hogy „egy játékszerré züllesztett, a zöldpolitikától eltávolodó, és öncélúvá vált pártnak nem akarok a tagja maradni”.

A politikus az LMP parlamenti képviselőcsoportjának továbbra is tagja maradt. Keresztes László Lóránt lapunk kérdésére elmondta, hogy volt róla szó, hogy Ungár Péter pótolja Csárdi Antal megüresedett helyét, ennek ellenére biztos benne, hogy az LMP-frakció éjfélkor megszűnik.

Hangsúlyozta, hogy jelenleg aktívan foglalkozik vízüggyel, környezetpolitikával, így az országgyűlési képviselői munkáját szeretné felelősségteljesen végezni. „Körülbelül két éve nem foglalkozom pártpolitikával, természetesen független parlamenti képviselőként dolgozom tovább” – fejtette ki Keresztes László Lóránt, hozzátéve, hogy jelenleg nincs olyan párt Magyarországon, ahová szívesen belépne.

Politikai presztízst, és milliós támogatást is veszíthet ezzel az LMP

Ami a megmaradt független képviselőket illeti, Hadházy Ákos 2014 és 2018 között az LMP tagja volt, majd 2016-tól 2018-ig a párt társelnöke. Bár a politikus cikkünk megjelenéséig nem reagált a megkeresésünkre, nem tartjuk valószínűnek, hogy egykori pártja frakciójának megmentésére sietne, hiszen korábban komoly politikai nézeteltérések miatt távozott.

Varga Ferenc pedig hivatalosan függetlenként szerepel ugyan az Országgyűlésben, ám a Demokratikus Koalíciónál betöltött szerepe miatt nem valószínű, hogy most beülne az LMP frakciójába. A politikus 2023-ban  lett a DK párttagja, majd Gyurcsány Ferenc idén januárban a DK politikai igazgatójává nevezte ki.

Vagyis, minden jel arra mutat, hogy kedd éjfélkor megszűnik az LMP parlamenti képviselőcsoportja.

Ebben az esetben Keresztes László Lóránt mellett Ungár Péter, Bakos Bernadett és Kanász-Nagy Máté is független parlamenti képviselő lesz. A történtekkel kapcsolatban a párt két társelnökét Ungár Pétert és Szabó-Kellner Katalin is kerestük, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Az LMP frakciójának megszűnése a politikai presztízsveszteség mellett anyagilag is rosszul érinti a pártot. Egy parlamenti párt milliós mértékű költségvetési támogatást kap, valamint a frakcióvezetők fizetése is jóval magasabb, mint amit a független országgyűlési képviselők kapnak.

A párt válsága már tavaly elkezdődött, amikor a 2024-es európai parlamenti választásokon az LMP politikusai nem szereztek mandátumot. A párt történetének legrosszabb választási eredményét érte el. Tavaly augusztusban tisztújítást tartottak, ahol ismét Ungár Péter lett az LMP társelnöke. A tagok között többen is elégtelenségüknek adtak hangot, így Schmuck Erzsébet, Vágó Gábor, Keresztes László Lóránt, majd Csárdi Antal is távozott a pártból.

Az LMP frakciójának megszűnésével a hamarosan kezdődő tavaszi ülésszakban hat ellenzéki frakció marad a magyar parlamentben.

Kiemelt kép: Az LMP aláírásgyűjtése 2024 júniusában (Fotó: Facebook/LMP)

Ajánljuk még