Az eseményen a Tisza Párt EP-képviselői mellett ugyanis felszólalt több, korábban az Orbán-kormányok alatt is szolgáló, de aztán pozíciójukat vesztett személy is.
Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök feltűnése a legtöbbek számára talán nem okozott jelentősebb meglepetést, hiszen éppen egy nappal az esemény előtt a hirado.hu írt arról először, hogy a hadsereg egykori, 2023-ban leváltott parancsnoka a Tisza Párthoz szegődhet honvédelmi tanácsadónak.
Rajta kívül Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke is színpadra lépett. Kulcsár 2021-ben viharos körülmények között távozott posztjáról, miután a MOB közgyűlésének többsége megvonta tőle a bizalmat. Bukását akkor a sajtó többek között a vezetési stílusát ért kifogásokkal és botrányos, több milliós fizetésemelésével magyarázta.
Kiemelt kép: (Facebook/Magyar Péter)