Három hónappal tovább marad a rácsok mögött Kiss László, Óbuda baloldali polgármestere, miután a Fővárosi Törvényszék bűnismétlés és a bizonyítás esetleges megnehezítésének veszélye miatt újabb három hónappal meghosszabbította a letartóztatását.
A százmilliós vesztegetési ügybe Kiss László alpolgármestere már belebukott. Czeglédy Gergő kezén szintén tavaly nyáron kattant a bilincs. A szocialista politikus azonban múlt év októberében nemcsak a városvezetői megbízatásáról, de a képviselői mandátumáról is lemondott. Az MSZP-s politikus helyére a III. kerületi polgárok a fideszes Malinás Sándort választották a 6-os számú egyéni választókörzet képviselőjének.
Kiss László, Óbuda Gyurcsány-párti polgármestere azonban a rácsok mögött nem csak posztjához, de a fizetéséhez is ragaszkodik, s annak ellenére felveszi a kötelező költségtérítéssel együtt havi közel hárommillió forintos bérét, hogy a börtönből nyilvánvalóan semmit sem tud intézni.
Sára Botond, Budapest főispánja azonban jelezte, hogy a kerületi képviselő-testület, mint munkáltató felé törvényességi felhívást tesz a letartóztatásban lévő óbudai polgármester fizetésével kapcsolatban. A főispán követeli, hogy az augusztus óta előzetes letartóztatásban lévő polgármester adja vissza a szerinte jogalap nélkül felvett fizetését.
Mint azt Sára Botond a közösségi médián keresztül kifejtette: „Amennyiben a képviselő-testület a felhívásunkkal nem ért egyet, illetve támogatja azt, hogy a polgármester továbbra is fizetést kapjon azért, mert börtönben ül, akkor bírósághoz fogunk fordulni, és ott fogunk érvényt szerezni annak, hogy a jogalap nélkül felvett pénzeket a polgármester visszafizesse.”
Óbuda baloldali képviselő-testülete azonban másként gondolkozik. Az MTI-hez eljuttatott közleményükben jelezték: az ügyészség álláspontja szerint fennáll a tanúk befolyásolásának, a bizonyítékok eltüntetésének, illetve a bűnismétlésnek a veszélye, csakhogy a nyomozás 2021-ben kezdődött, és új nyomozati cselekményekről nincsen hír, új gyanúsítás pedig nem történt. Ez szerintük nem más, mint a „demokrácia és a választói akarat teljes semmibevétele és fenyegető üzenet minden más önkormányzatnak, polgármesternek”.
A hirado.hu kérdésére Puskás Péter, a kerületi közgyűlés kormánypárti frakcióvezetője korábban elmondta, hogy a Fidesz képviselői messzemenően egyetértenek Sára Botond főispánnal, a polgármesternek szerintük vissza kell fizetnie a jogalap nélkül felvett pénzt, hiszen Óbudát nem lehet a börtönből irányítani.
A frakcióvezető továbbá azt is hangoztatta: „Új választást kellene kiírni Óbudán, hogy végre olyan emberek kezébe kerüljön a kerület sorsa, akik az itt élőkért akarnak dolgozni, s nem a saját zsebüket tömködik.”
Kiemelt kép: Kiss László (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP), a III. kerület polgármestere (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)