Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Újabb nyomozásba kezdett a rendőrség Magyar Péter ellen – de mivel gyanúsítják?

| Szerző: Jezsó Ákos
Magyar Péter bennfentes kereskedelmet követhetett el – adta hírül a Magyar Nemzet, miután megtudta, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda a Tisza Párt elnöke ügyében most már nemcsak hűtlen kezelés, de bennfentes kereskedelem gyanúja miatt is nyomoz. De mit is jelent pontosan a bennfentes kereskedelem, és mivel büntethető a hatályos jogszabályok alapján? Cikkünkben kifejtjük.

Mint arról a hirado.hu is beszámolt, a közérdekű bejelentésekről ismert Tényi István ügyvéd azt követően fordult a rendőrséghez, hogy Magyar Péter pártjának belső köreiből nyilvánosságra került az a titkos körülmények közt rögzített hangfelvétel, amelyen Radnai Márk, a Tisza alelnöke arról beszélt, hogy pártvezére a Hősök terei „izére” 103 millió forintot kiszórt.

Tényi a bejelentésében jelezte a rendőrségnek, hogy szerinte a Tisza átláthatatlan pénzügyei miatt fennállhat a hűtlen kezelés gyanúja. A bűnüldöző szervek asztalán egy másik, ugyancsak titkos körülmények között felvett beszélgetés is landolt, amely Hanzel Henrik, a párt gazdasági menedzsere és Vogel Evelin, Magyar Péter exbarátnője közötti diskurzust rögzítette. Jellemző, hogy ezt, a tavaly nyáron felvett, de csak novemberben nyilvánosságra hozott beszélgetést titokban mindkét fél felvette. A magnószalag tanúsága szerint Vogel hallgatásáért Hanzel cserébe havi félmillió forintot ajánlott fel, melyet a pártkasszából fedezne: „Ezt úgy garantálom, hogy holnap bemegyek, és én kedden hozom neked a június havit” – mondta Hanzel, hogy elérje Magyar Péter exbarátnőjének hallgatását.

Tényi István gyanúja szerint nem véletlen, hogy a Tisza Párt második negyedéves, vagyis a kérdéses időt taglaló pénzügyi beszámolójában csupán csak az szerepel, hogy bérleti díjra több tízmilliót költöttek, a tételek azonban nincsenek részletezve. Csakhogy ez a felvétel ennél sokkal súlyosabb dolgot is sugall, lévén hogy Vogel Evelin azt is mondta, hogy Magyar Péter kilencvenmillió forintnyi részvénnyel rendelkezik, amit olyan tőzsdei információk segítségével keresett, amelyekről nem kellett volna tudnia.

A Magyar Nemzet úgy tudja: a rendőrség most már nemcsak hűtlen kezelés ügyében nyomoz. Tényi István ugyanis az eredeti bejelentését a fent említett hangfelvételre hivatkozva kiegészítette a bennfentes kereskedelem gyanújával. A nyomozó hatóság az ügyben most feljelentéskiegészítést rendelt el. Ez a jogi passzus lehetővé teszi, hogy a rendőrség további adatokat gyűjtsön. A bűnüldöző hatóságnak egy hónapon belül kel döntenie, hogy megindítja-e a nyomozást, vagy bűncselekmény hiányában elutasítja azt.

Lapinformációk szerint Tényi beadványában olvasható: „A Magyar Nemzeti Bank a folyamatos piacfelügyelés keretében kezdje meg az adatok begyűjtését annak megállapítása érdekében, hogy a bennfentes kereskedelem gyanúja megalapozott-e, és fennállnak-e a piacfelügyeleti eljárás megindításának feltételei.” Az Index pedig a héten azt állította, hogy Magyar Péter 2023. július 21-én, pénteken délután háromkor az összes egyéb részvényét eladta, és több tízmillió forint értékben vásárolt Opus-részvényeket.

 

Magyar Péter mindezt tagadja. A Facebook-oldalán közzétett posztban kifejtette: „A Nemzeti Együttbűnözés Rendszere és a kollaboráns politikai és médiaelit naponta 10 milliárdokkal rövidíti meg a magyar embereket. Ellopnak mindent, ami mozdítható: bankot, pályaudvart, kastélyt, szállodát, repteret, földeket, a fél Balatont és a Budapesti Értéktőzsde legértékesebb cégeit. Szerencsére a magyarok többsége a hazugságcunami ellenére átlát a szitán és a régi gárda kemény titánjain.

De mi is az a bennfentes kereskedelem?

Bennfentes ügyletnek az minősül, ha valaki olyan információk birtokában kereskedik a tőzsdén (vagy ad másoknak megbízást valamilyen ügyletre),  amelyeket a piac többi szereplője, illetve a nyilvánosság még nem ismerhet.

Az Európai Unióban a bennfentes kereskedelemről a 2003. január 28-án meghozott 2003/6/EK irányelv rendelkezik. Ez beépülte a magyar jogba, nevezetesen a tőkepiaci törvénybe és a büntető törvénykönyvbe (Btk.).

Ez utóbbi szerint (2012. évi C. törvény 410. §-a) a bennfentes kereskedelmet az valósítja meg, aki:

  • bennfentes információ felhasználásával pénzügyi eszközre vonatkozó ügyletet köt,
  • a birtokában lévő bennfentes információra tekintettel mást azzal bíz meg, hogy a bennfentes információval érintett pénzügyi eszközre vonatkozó ügyletet kössön, vagy
  • előnyszerzés végett bennfentes információt illetéktelen személynek átad.

Ez pedig egy olyan bűntett, ami 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ha kimondják az érintett bűnösségét – alap esetben. Csakhogy, szerepel egy olyan kitétel is a Btk.-ban, amelynek értelmében,  ha valaki hivatalos személyként, vagy valamilyen pénzügyi intézmény tisztségviselőjeként vagy alkalmazottjaként követi el a bűncselekmény, vagy az érintett ügylet vagy ügyletek, megbízás vagy megbízások, ajánlat vagy ajánlatok abszolút értéke különösen nagy vagy ezt meghaladó értékű,

akkor akár öt év szabadságvesztést is ki lehet rá szabni.

Efféle ítélet azonban nagyon ritkán születik Magyarországon: a Mandinernek Balsai István büntetőjogász azt mondta, hogy a Belügyminisztérium bűnügyi statisztikájában 2013 óta mindösssze hét esetet tartanak számon bennfentes kereskedelemmel kapcsolatban.

Kiemelt kép: hirado.hu

Ajánljuk még