– Az illegális migráció megállítása szerepelt Alice Weidel és Orbán Viktor találkozójának fókuszában. Mennyiben reális e kérdés kritikus megközelítése Németországban, ismerve az ottani mainstreammédia álláspontját, és az ország nyugati régióiban élők nézeteit ebben a kérdésben?
– Nagyon is reális, hiszen egyrészt németországi kutatások mutatják, hogy a németeknek már a 70 százaléka „besokallt” az illegális migrációtól, másrészt a választás után a kormányalakításra a legesélyesebb az a Friedrich Merz, aki két hete a német parlamentben elfogadtatott egy határozatot a migráció ellenében, amit az AFD-sek is megszavaztak.
Kapcsolódó tartalom
– Ez oldotta valamennyire az AfD körül kialakult karantént?
– Azért került ki a liberális világ teljes elutasítása alól – részlegesen – az AfD, és azért is jöhetett létre ez a budapesti találkozó, mert a migráció ügyében létrejött a CDU és az AfD közötti együttműködés. Ezért tehát el lehet mondani azt, hogy folyamatban van Európában egy migrációs fordulat, amit egy erős AfD-eredmény, vagy akár Friedrich Merz kancellárrá válása tovább erősíthet.

– Mennyiben helyezhető el ez az elmozdulás európai folyamatokban?
– A találkozót követően a miniszterelnök utalt a lengyelekre is, akik fellázadtak a migrációs paktum ellen, aminek okán Magyarország már tíz éve „lázad”. Lényegében az volt a találkozó üzenete, hogy eljött az idő, itt van a lehetősége arra, hogy megváltozzon Brüsszel téves migrációs politikája.

– Vajon gyengíti vagy erősíti Weidel pozícióját az Orbánnal való találkozó? Hiszen nem is olyan régen még az eddiginél is erőteljesebb elszigeteltséget jelentett volna egy ilyen egyeztetés, hiszen Európa jelentős részén még mindig „mumusként” kezelik Orbán Viktort.
– Mint azt a magyar miniszterelnök is jelezte, szinte minden közvélemény-kutatás 20 százalék fölötti eredményt jósol az AfD-nek, ami a legóvatosabb becslések szerint is legalább tízmillió szavazót jelent. Ez pedig már az egész németországi politikai rendszert meghatározó erőt képvisel, és minden jel szerint a második legjobb eredményre számíthatnak a választáson. Erre mondta azt a miniszterelnök, hogy egy ilyen releváns párttal már megkerülhetetlen az együttműködés a magyar kormánypártok részéről, de ezzel nem akarja az államközi kapcsolatokat veszélyeztetni.
– Az Orbán Viktor miniszterelnökkel közös budapesti sajtótájékoztatón az AfD kancellárjelöltje úgy fogalmazott: „Németország gyenge lett, gyenge vezetéssel, gyenge gazdaságpolitikával, elhibázott zöldpolitikával.” Milyen kilábalási esélyei vannak Németországnak ebből a válsághelyzetből?
– Ez az új kormány összetételétől és a választási eredménytől függ, hogy pontosan milyen felhatalmazást kap. Most a legvalószínűbb, hogy újra nagykoalíció jön létre. De ha egy ilyen nagykoalíció irányítaná is az országot, egy másik kancellárral, már az is reformokat hozhat magával, és gazdaságilag megerősödhet az ország. Viszont az AfD eredménye az egy állandó fenyegetés is lenne egy nagykoalíció számára, hogy ne térjen le arról az útról, amire felhatalmazást kap, legyen szó a gazdaság, a migráció vagy akár a gender kérdéséről. Ezekben az ügyekben ugyanis, nemcsak a migrációban és az energiapolitikában, hanem a gender, illetve a háború és a béke ügyében is teljes a programbeli egyezés volt Orbán Viktor és Alice Weidel között.

– Mennyiben határozta meg az USA-ban történt változás ezt a találkozót?
– Már a patrióták madridi csúcsán, a hétvégén is látható volt, hogy Trump európai szövetségesei a nemzeti blokkból jönnek. Ennek az európai nemzeti blokknak a vezetői a patrióták, de a szuverenistákhoz tartozó AfD is nemrég még ebben a pártcsaládban, vagy ennek az előzményében, az Identitás és Demokrácia pártcsaládban politizált. Mostantól kezdve pedig, olybá tűnik, együttműködő partnere lesz a patriótáknak. A volt lengyel miniszterelnök, Morawiecki által vezetett európai konzervatívok részéről is vannak együttműködő partnerek. Tehát itt szerveződik egy alternatív európai politikai erő, amely Európa kormányzására készül, és ami Trumpnak az ideológiai, stratégiai szövetségese – úgy, hogy közben megfogalmazza, hogy mi az európai érdek. Tehát nem beosztottja, nem gyarmata, hanem szövetségese és érdekérvényesítő partnere az Egyesült Államoknak.
– A tavaly év végén bemutatott, akkor már nyolcadik alkalommal elkészült Német–Magyar Barométer elnevezésű tanulmány, melyet a Konrad Adenauer Alapítvány és a Nézőpont Intézet rendezvényén ismertettek, a kétoldalú kapcsolatok megromlásáról tanúskodott. Felengedhet-e a német–magyar kapcsolatok lehűléséről tanúskodó barométer?
– Kulcsfontosságú lesz – beszéltek is erről a tárgyaló felek –, hogy normális kapcsolatot szeretnének újra Németország és Magyarország között. Tehát az elmúlt évek elidegenedése véget érhet, és ebben az AfD akár ellenzéki pártként, akár európai partnerként is tud segíteni. S ha lesznek olyan ügyek, amikben újra együttműködik a CDU-val, mint amilyen a migrációs határozat volt két hete, akkor még a kormányra befolyást gyakorló német politikai erőként is partner lehet. Ha pedig egy olyan kormánya lesz Németországnak, ami a migráció ügyében, a genderügyben, az energiapolitika ügyében, az európai–amerikai kapcsolatokban hasonlóan kezd gondolkodni, mint a magyar kormány, akkor azt nem kell szerintem magyarázni, hogy miért segíthet hozzá az elmúlt évek rossz tendenciájának a megállításához, és a természetes jó német–magyar kapcsolatok helyreállításához.
Kiemelt kép: Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnöke és Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a tárgyalásuk után a Karmelita kolostorban tartott sajtótájékoztatón 2025. február 12-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)