Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Három hónappal tovább maradhat börtönben Kiss László

| Szerző: Kertész Ákos
Döntött a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Kiss László ügyében.

Azt javasolják, hogy Kiss László továbbra is maradjon letartóztatásban – közölte a KNYF a Magyar Hang megkeresésére kedden. Az óbudai polgármester tavaly augusztus óta van letartóztatásban korrupciós és vesztegetési ügyek gyanúja miatt, amelyet legutóbb február 16-ig rendeltek el.

A KNYF úgy fogalmazott:

„a korrupciós bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben az ügyészség indítványozta – a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélyére tekintettel – a polgármester letartóztatásának további három hónappal, 2025. május 16-ig történő meghosszabbítását.”

A KNYF korábban, még hétfőn arról tájékoztatta a Magyar Hangot, hogy az ügyben 18 személy gyanúsítotti kihallgatása történt meg.

Az ügyészség indítványáról a bíróságnak kell döntenie, amely Kiss Lászlót ezúttal személyesen is meg fogja hallgatni, miután már fél éve van letartóztatásban. A politikust hivatali vesztegetés elfogadásával vádolják, hogy összesen 18 millió forintnyi kenőpénzt vett át. Ő maga viszont több alkalommal is hangoztatta, ártatlannak tartja magát, politikai fogolynak, amit még a börtönből is megüzente az óbudai képviselő-testületnek.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Sára Botond még február 7-én jelentette be, hogy a fővárosi kormányhivatal bírósághoz fordul és mulasztási pert indít annak érdekében, hogy kötelezze a III. kerületi önkormányzat képviselő-testületét, hogy foglaljon állást ebben a kérdésben.

Kiemelt kép: Kiss László (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP), a III. kerület polgármestere (k) felszólal a Fővárosi Közgyűlés ülésén, a Városházán 2024. április 24-én (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Ajánljuk még