Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Kirúgták a fonyódi tógazdaság vezetőjét, mert halőrös autóval horgászott a tilosban

| Szerző: Dóka Boglárka

A fonyódi tógazdaság igazgatóját azonnali hatállyal elbocsátották, miután tilosban horgászott egy magánterületen, ráadásul a halőrök szolgálati autóját is jogtalanul használta. Az autóban éles lőszereket találtak, a szemtanúk szerint pedig fegyver is volt benne. Az ügyben a rendőrség és a megyei kormányhivatal is eljárást indított.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei vasárnap bejelentés alapján tetten érték a fonyódi tógazdaság vezetőjét és egy társát, akik egy balatonőszödi magánterületen fekvő tónál horgásztak. A helyszínre azért vonultak ki a hatóságok, mert a kocsiban, amellyel a két férfi érkezett, éles lőszereket találtak. A rendőrség lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés miatt eljárást indított – írja a Somogy Vármegyei Hírportál. 

Az eset közben további szabálytalanságok is kiderültek. A tógazdaság igazgatója a halőri szolgálati autót használta, holott erre nem volt jogosultsága, hiszen nem halőr. Az autóban találták meg az éles lőszereket is. Ráadásul a tó magánterületen helyezkedik el, ahová engedély nélkül léptek be.

Az ügy kapcsán a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. fegyelmi eljárást indított a tógazdaság vezetője ellen, amelynek eredményeként munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették.

A helyszínen több furcsaságra is fény derült. A tó valójában nem is hivatalos halgazdálkodási terület, hanem legelőként van nyilvántartva. A szemtanúk szerint az autóban lőfegyver is volt, ami egy védett területen különösen aggályos, mivel az ott élő ritka vízimadarak védelme miatt szigorú szabályok vonatkoznak a fegyverbirtoklásra.

A Somogy Vármegyei Kormányhivatal a Balatoni Vízrendészeti Rendőrkapitányság feljelentése nyomán halászati szabálysértés miatt is eljárást indított. Felmerült a gyanú, hogy a két férfi nemcsak engedély nélkül horgászott, de esetleg tiltott időszakban akart ragadozóhalat fogni, mivel a helyszínen pergető botokat, műcsalikat és gumihalakat is találtak. Február 1. és március 31. között azonban fajlagos tilalom vonatkozik a csukára, ami a tóban élő egyetlen ragadozó halfajta.

Kiemelt kép forrása: pecaverzum.hu

Ajánljuk még