Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Külföldre szökhetett a magyar keresztapa, nemzetközi körözést adtak ki Radnai László ellen

| Szerző: Juhári Andrea
Már az európai és a nemzetközi elfogatóparancsot is kiadták Radnai László, a Portik-ügyek koronatanúja ellen a Magyar Nemzet Információi szerint.

Külföldre szökhetett a magyar keresztapaként emlegetett férfi, ezt igazolja a péntek délután ellene kiadott európai és nemzetközi elfogatóparancs is – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.

A lap felidézte, hogy Radnai Lászlót azt követően kezdték körözni belföldön, miután nem kezdte meg a rá kiszabott jogerős ítéletének a letöltését. Radnainak

január közepén kellett volna bevonulnia a rácsok mögé, mert befolyással üzérkedés miatt három év szabadságvesztésre ítélték

– emlékeztet a Magyar Nemzet.

A kecskeméti maffiaperben tizenkét évre ítélt, a hírhedt Conti Car autókereskedés egykori tulajdonosa a 90-es évek magyar szervezett bűnözésének ismert alakja, aki 2012 júliusában büntetés-félbeszakítással szabadult a szegedi Csillag börtönből egészségügyi okokból.

Szabadulását megelőzően

kipakolt a rettegett Portik Tamásról és beszámolt a kilencvenes évek leszámolássorozatáról,

Prisztás József, Domák Ferenc és Seres Zoltán lelövéséről, a Radics család kivégzéséről, valamint a Fenyő-gyilkosságról és az Aranykéz utcai robbantásról.

Radnainak komoly szerepe volt abban, hogy megindulhasson a kilencvenes évek megoldatlan merényletsorozatainak újraértékelése és felderítése.

Kiemelt kép: Radnai László (Fotó: Police.hu)

Ajánljuk még