A vádirat szerint a férfi, aki ekkor a 20-as éveiben járt, 2021 októberében prostitúcióra kényszerítette akkori 18 éves élettársát. A fiatal nő másfél évig ebből tartotta el őt, miközben a férfi a megszerzett pénzt kábítószerre költötte. A lánynak végül 2023 februárjában sikerült megszöknie,
ezt követően az elkövető sorozatos erőszakos bűncselekményekbe kezdett.
2023. július 30-án hajnalban egy encsencsi ingatlanba tört be lopási szándékkal. Amikor a tulajdonos rajtakapta, a férfi baltával és tapétavágóval rátámadva többször megvágta. A sértett felesége és szomszédai közbeléptek, megakadályozva a súlyosabb bántalmazást.
Néhány hónappal később, 2023. december 7-én a férfi egy 83 éves asszony otthonába tört be lopási szándékkal. Miután behatolt a házba, kalapáccsal többször fejbe verte az idős nőt, majd magával vitte annak televízióját. A súlyosan bántalmazott sértettet kórházba szállították, ám egy hónappal később belehalt sérüléseibe
2023. december 29-én hajnalban az elkövető ismét betört egy idős nő otthonába. Az ajtót berúgva rontott be, majd egy késsel többször megszúrta az áldozatát, aki a helyszínen életét vesztette. A gyilkosságot követően átkutatta a lakást, és magához vett 12 000 forint készpénzt, valamint különböző élelmiszereket. Az elkövető végül tüzet gyújtott, hogy eltüntesse a bűncselekmény nyomait.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz az esetet követően lakástűzről érkezett bejelentés. A katasztrófavédelem munkatársai eloltották az elkövető által gyújtott tüzet a lakásban, azonban a 69 éves idős nőt holtan találták.
A rendőrök néhány óra alatt elfogták a támadót, aki azóta is letartóztatásban van.
A főügyészség emberkereskedelemmel, kényszermunkával, lopással, életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, felfegyverkezve elkövetett rablással és minősített emberöléssel vádolja, ezenfelül tényleges életfogytiglani fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.
A kiemelt kép illusztráció.