Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Óbudai Fidesz: A kerület politikai megtisztulását csak az új választások hozhatják el

| Szerző: Jezsó Ákos
Az egész óbudai képviselő-testület lemondását, a városrész politikai megtisztulását és új választásokat követel a III. kerületi Fidesz az önkormányzat mai, botrányos ülése után, ahol semmilyen döntés sem született a tavaly augusztus óta börtönben ülő Kiss László polgármester fizetésének ügyében. A baloldali városvezető a rácsok mögött továbbra is felveheti a havi hárommilliós fizetését. A hirado.hu úgy tudja, Sára Botond főispán az ügyet bíróság elé viszi.

Puskás Péter, az óbudai Fidesz frakcióvezetője a hirado.hu-nak elmondta: erkölcstelennek és felháborítónak tartja a baloldali hozzáállást, amely helyénvalónak tartja, hogy a város annak ellenére fizeti Kiss László havi hárommilliós bérét, hogy a Demokratikus Koalíció színeiben megválasztott politikus börtönben ül.

Mint arról a hirado.hu is beszámolt, még tavaly augusztus 14-én került előzetes letartóztatásba Kiss László, Budapest III. kerületi polgármestere, mégpedig korrupciós és vesztegetési ügyek gyanúja miatt. A Fővárosi Törvényszék tartva a bűnismétléstől és a bizonyítás megnehezítésétől február közepéig rácsok mögött tartja Óbuda baloldali polgármesterét.

A százmilliós vesztegetési ügybe Kiss László szocialista alpolgármestere már belebukott. Czeglédy Gergő kezén a főnökével egy időben kattant a bilincs. A szocialista politikus azonban múlt év októberében nem csak a városvezetői megbízatásáról, de a képviselői mandátumáról is lemondott, helyére a III. kerületi polgárok a fideszes Malinás Sándort választották a 6-os számú egyéni választókörzet képviselőjének.

Kiss László, Óbuda Gyurcsány-párti polgármestere azonban a rácsok mögött nemcsak városvezetői posztjához, de a fizetéséhez is ragaszkodik, s annak ellenére felveszi a kötelező költségtérítéssel együtt havi közel hárommillió forintos bérét, hogy a börtönből nyilvánvalóan semmit sem tud intézni.

Sára Botond főispán törvényességi felhívással fordult a III. kerületi képviselőtestület felé, amely a polgármester munkáltatója, hogy az augusztus óta letartóztatásban lévő városvezető jogalap nélkül felvett fizetését vegye vissza. A főispáni verdiktet visszautasította az önkormányzat. Az MTI-nek küldött közleményében ugyanis a baloldali többségű testület kiállt amellett, hogy Kiss László a börtönben is jogszerűen kapja a pénzét, hiszen ott „munkát végez: előterjesztéseket ír, összehívja a testületi ülést, polgármesteri utasítást ad ki jogszerűen, hivatalos úton, az önkormányzat döntéseiért pedig jelenleg is felelősséggel tartozik. Munkavégzése és felelősségvállalása miatt tehát jogszerűen kapja a fizetését”.

A hirado.hu úgy tudja: Sára Botond eltökélt és az ügyet bíróság elé viszi.

Az eredeti tervek szerint zárt ajtók mögött tárgyalták volna a témát, de a napirend előtti felszólalásokkal az óbudai Fidesz elérte, hogy nyitott legyen az ülés. A Kiss László polgármesterhez hű baloldali képviselők nem tudták elérni, hogy a munkavégzés alól felmentett városvezető fizetésének ügyében döntés szülessen.

Puskás Péter, az óbudai Fidesz frakcióvezetője a hirado.hu-nak elmondta: erkölcstelennek tartja a baloldal cinikus hozzáállását. Mint fogalmazott: „Elkenték az ügyet, továbbra is fennáll a törvénysértő állapot.” A frakcióvezető az egész óbudai képviselő-testület lemondását, a városrész politikai megtisztulását és új választásokat követel. Szerinte Kiss Lászlónak már akkor le kellett volna mondania, amikor tavaly augusztusban letartóztatták. Ehelyett

a börtönből kézzel írt levélben kérte, hogy emeljék meg a fizetését, amit annak ellenére továbbra is felvesz, hogy a rácsok mögül nyilvánvalóan nem tudja vezetni Óbudát.

Hozzátette: „A tanácskozás előtt a Kiss Lászlóhoz húzó baloldali képviselők kézhez kaptak egy lemondó nyilatkozatot, amellyel elhatárolódhattak volna a korrupciós botrányba keveredett polgármestertől, és visszaadhatták volna mandátumukat. Pontosan úgy tehettek volna, ahogyan a szintén börtönben ülő szocialista Czeglédy Gergő alpolgármester tette. A baloldali képviselők azonban ezt visszautasították. Óbuda politikai megtisztulásának az egyik legfőbb előfeltétele az, hogy új választások legyenek” – mondta Puskás Péter.

Kiemelt kép: Kiss László (DK), a III. kerület polgármestere (MTI/Soós Lajos)

Ajánljuk még