Az utóbbi időben ismét megszaporodtak a közösségi és társkereső oldalakon az úgynevezett catfishing módszerrel elkövetett online csalások. Az átverés lényege, hogy az elkövetők hírességeknek vagy más vonzó személynek kiadva magukat hamis személyazonossággal és álprofilokkal próbálnak áldozataiktól pénzt kicsikarni, vagy egyéb módon visszaélni a bizalmukkal.
A közelmúltban egy kálozi asszony esett áldozatul egy ilyen bűncselekménynek, és csaknem két és fél millió forintot veszített. A nővel 2024 októberében egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül vette fel a kapcsolatot az elkövető, aki egy népszerű dél-koreai popénekesnek adta ki magát.
A hónapokig tartó intenzív csetelés során a csaló elnyerte az asszony bizalmát, és elhitette vele, hogy személyesen is találkozni szeretne vele Magyarországon. Állítása szerint azonban a pénzintézete zárolta a bankszámláját, ezért az utazásához pénzügyi segítséget kért. Az asszony több mint egymillió forintot utalt át az álénekesnek, aki ezt követően újabb és újabb összegeket követelt, például egy „VIP-jegy” megvásárlására, valamint az utazás egyéb, fiktív költségeire.
A sértett végül több hónapnyi hitegetés és számtalan meghiúsult találkozó után tett feljelentést a Sárbogárdi Rendőrkapitányságon.
A rendőrség a Ppolice.hu oldalon leírta a legfontosabb tanácsait, hogy észrevegyük a hasonló csalási kísérleteket.
Hogyan ismerjük fel az ilyen típusú átveréseket?
- A közösségi médiában kötött kapcsolatokkal legyünk óvatosak, hiszen sosem tudhatjuk, hogy ki van a profil mögött – ez különösen igaz a külföldi megkeresésekre!
- Hírességtől érkező üzeneteket egyből töröljünk, és tiltsuk le az illetőt! A világhírű személyek nem keresnek kapcsolatot rajongóikkal.
- Ne küldjünk pénzt ismeretlennek! Ne higgyük el a mesés, szomorú vagy drámai történeteket – ezek csak manipulációs eszközök!
- Ne adjuk meg személyes adatainkat (bankkártya-, okmányadatok, jelszavak stb.)!
- Soha ne telepítsünk kérésre alkalmazást!
- Ne küldjünk intim fotókat! Ezek később zsarolásra adhatnak lehetőséget.
Az online csalások megelőzéséről további információkat és tanácsokat a KiberPajzs oldalon találhatunk.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)