„A forintbankjegyeken több, az azonosítást megkönnyítő és egyben a hamisítást megnehezítő, szabad szemmel is jól kivehető biztonsági elem található. A hamisítás teljesen így sem zárható ki, de szerencsére szemrevételezéssel, tapintással és mozgatással is ki lehet szúrni a gyanús bankókat” – ismertette a hirado.hu-val a Magyar Nemzeti Bank.
A valódi bankjegyeket egyebek mellett a következő biztonsági elemekről lehet legkönnyebben felismerni.
- Vízjel: a bankjegyet fény felé tartva a rajta látható történelmi személy árnyalatos tükörképe és a számjegyekkel írt értékjelzés válik láthatóvá az ellenkező, vagyis a bal oldalon.
- Illeszkedőjel: ha fény felé tartja a bankót, annak jobb felső, hátoldalának pedig bal felső sarkába nyomtatott ábratöredékek „H” betűvé egészítik ki egymást. A módszer mindkét irányból ellenőrizhető.
- Biztonsági szál: átnézetben, fény felé tartva láthatóvá válik a papírpénzen. Egy sötét, vékony vonal, amelyen aprócska betűkkel egy ismétlődő „MNB” felirat és az értékjelzés olvasható.
- Hologramfólia: a bankjegy előoldalán a vízjelmező mellett jobbra található, a papírpénz síkjából nem emelkedik ki. Mozgatás hatására felületén az ismétlődő elemekben látszik Magyarország címere és az MNB-felirat, valamint az adott bankó értékjelzése is.
- Rejtett kép: A bankjegy hátoldalának bal szélén található rozettában, a bankjegyet közel szemmagasságban tartva, síkban elforgatva egy „H” betű jelenik meg.
Az összes biztonsági elemet ide kattintva lehet megtekinteni.

Mit tegyünk, ha hamis pénz kerül hozzánk?
A hamis bankjegyet célszerű a legközelebbi kereskedelmi bankba vagy postára vinni, hogy bevizsgálhassák. Ha a helyszínen nem egyértelműen eldönthető a valódisága, akkor a jegybankba küldik vizsgálatra. Aki viszont jóhiszeműen jut hozzá hamis pénzhez, majd miután észleli, hogy az nem valódi, és azt továbbadva próbál megszabadulni tőle, az maga is bűncselekményt követ el.
„Az esetek többségében azonban a gyanús bankjegyekkel fizetők többsége vétlen, hiszen korábban megtévesztették a hamis pénzzel. A pénzhamisítás elkövetőit egyébként 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják” – ismertette a Magyar Nemzeti Bank.
Könnyű észrevenni a silány minőséget
Az MNB tájékoztatása szerint az itthoni pénzhamisítási ügyek nagy részét könnyebb felderíteni, hiszen az elkövetők javarészt színes fénymásolók, printerek segítségével, rossz minőségű bankók nyomtatásába kezdenek. A hamis forintokat ritkán juttatják országhatáron kívülre, általában itthon próbálják felhasználni őket.
Arról nincs információja a jegybanknak, hogy a hamisítók valóban újra tudták volna alkotni a forint egyes biztonsági elemeit, csupán az imitálásával próbálkoztak. A legtöbb itthoni pénzhamisító már azon elbukik, hogy fénymásoló papírra nyomtatja a mintákat. A bankjegypapír ugyanis speciális tapintású, azt viszont érthető módon nem kapni kereskedelemben.
Kevesebb a hamis forint, mint az euró
„2024 harmadik negyedévének végéig a készpénzforgalomból mindössze 725 darab forinthamisítványt szűrtek ki a jegybank szakértői. Ugyanezen időszakban más valutahamisítványokból 948 darabot szűrtek ki, ebből 808 darab hamis euróbankjegy volt. A hamisítók továbbra is nagy címleteket, a 20 ezer és a 10 ezer forintos bankjegyeket részesítik előnyben. Ez a lefoglalt hamis forintok mintegy 70-80 százaléka” – tudta meg a hirado.hu a Magyar Nemzeti Banktól.
A kiemelt kép illusztráció.