Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Elfogták a hatóságok a 15 éves fiút, aki közel félszáz iskolát fenyegetett terrorcselekménnyel a múlt héten

| Szerző: Blazsek Olivér
Egy 15 éves fiút fogtak el a rendőrök a csütörtöki, 46 iskolát érintő bombafenyegetés ügyében zajló nyomozás során pénteken – közölte Kész-Varga Mónika rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője, írja az MTI.

Kész-Varga Mónika a szombati budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályán indult büntetőeljárás terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt. Összesen 46 budapesti és vidéki oktatási intézmény kapta meg ugyanazt a robbantással fenyegető levelet csütörtökön – idézte fel

Hozzátette, a szakértők azonosították a levelek feladóját, egy 15 éves fiút, aki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, egy kis településen él.

Az NNI kiberbűnözés elleni nyomozói, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda miskolci egysége közösen, január 31-én fogta el az elkövetőt. A fiatalembert az előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették.

„A gyanúsított teljes körű beismerő vallomást tett, elmondta, hogy célja a fenyegetés volt, félelmet akart kelteni a diákokban, azt akarta, hogy rémüljenek meg és fussanak el az iskolákból”

– mondta Kész-Varga Mónika. A rendőrség felvételt is közölt a gyanúsított 15 éves fiú őrizetbe vételéről, amelyet a rendőrség hivatalos oldalán is közzétettek.

A Magyar Nemzet cikkében megemlíti azt is, a hatóságok tájékoztatása szerint a letartóztatott fiú tulajdonképpen kimásolta a január 23-án közel 300 oktatási intézménybe küldött fenyegető levél szövegét.

„A letartóztatott fiatal által elküldött e-mail szövegében teljesen megegyezett a január 23-án közel 300 oktatási intézménybe érkező levél tartalmával, tulajdonképpen kimásolta azt”

– jelentette ki Kész-Varga. Hangsúlyozta, a rendőrség minden ilyen esetet, fenyegetést komolyan vesz, kiemelten kezel, és határozottan fellép a bűncselekmények felderítése és megakadályozása érdekében. „Aki ilyet tesz, annak tisztában kell lennie azzal, hogy amit csinál, az büntetendő, és vállalnia kell tettéért a felelősséget” – zárta a sajtótájékoztatót a rendőralezredes.

Kiemelt kép: Kész-Varga Mónika rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője doorstep sajtótájékoztatót tart a 2025. január 30-án 44 iskolát ért bombariadókkal kapcsolatos nyomozás fejleményeiről a Rendőrségi Igazgatási Központ főbejárata előtt Budapesten 2025. február 1-jén (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánljuk még