„Már az új kormányzati intézkedések nélkül is optimista lettem volna. A foglalkoztatási ráta folyamatosan a csúcsérték közelében mozog, a reálbér emelkedése egy éve folyamatosan 8–10 százalék közötti értéket mutat, a külkereskedelmi mérlegünk egyetlen hónap kivételével közel két éve pozitív, az infláció megszelídítése (a decemberi kiugró érték ellenére) véleményem szerint megtörtént, a kamatok szintje feleződött a 2023-as csúcshoz képest” – fogalmazott Sebestyén Géza.
Az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője hozzátette: a kormányzat hiányszámai 2024 minden egyes negyedévében jobbak voltak, mint egy évvel korábban, a kiskereskedelmi forgalom az elmúlt 12 hónap mindegyikében magasabb volt, mint az egy évvel korábbi szintje, és egy hónap kivételével ugyanez igaz a vendégéjszakák száma tekintetében is.
A közgazdász úgy véli, az új kormányzati lépések tovább javítják a kedvező dinamikát, így
2025 egy nagyon erős éve lehet a magyar gazdaságnak makro- és mikroszinten is.
„Negatív tényezőket inkább a külső faktorok között látok. Ilyen a magyar export negyedét felvevő német gazdaság évek óta tartó gyengélkedése, valamit az orosz–ukrán háború miatti geopolitikai bizonytalanság, illetve a magas energiaárak. Előbbi azonban a február végi előre hozott választások után megváltozhat, utóbbi esetében pedig az új amerikai adminisztráció hozhat kedvező fordulatot” – hangsúlyozta Sebestyén Géza, aki jelenleg nagyobb korrekciót nem lát szükségesnek, de természetesen a Trump-kormányzat jövőbeni lépéseire, és az új német gazdaságpolitikára nekünk is válaszokat kell majd találni.
Kapcsolódó tartalom
A szakember kitért a friss kormányzati intézkedések kedvező hatásaira is.
„Az áFA alanyi adómentességi határának 6 millió forintos emelése csökkenti a mikrovállalkozók adminisztrációs terheit, akik így kevesebb időt vesztegetnek el, ami megnöveli a produktivitásukat, illetve a pihenésre fordítható idejüket. Ez a kutatások szerint szintén növeli a hosszú távú termelékenységet” – magyarázta Sebestyén Géza, majd hozzátette: a vállalkozók termékei, szolgáltatásai versenyképesebbek lesznek, ami növelheti a bevételeiket, emellett több pénzt hagy a zsebükben, ráadásul több pénzt hagy a fogyasztók zsebében is. A megmaradt pénzek elköltése pedig tovább dinamizálhatja a gazdaságot.
„Az állampapírok után kifizetett kamat családonként átlagosan közel félmillió forint jövedelmet jelent. Arra számítok, hogy
a plusz pénz egy részét újra be fogják fektetni a kötvénybirtokosok, ám a másik rész elköltése bevételt és plusznyereséget fog jelenteni vállalkozásoknak, ami hozzájárul a GDP emelkedéséhez és a munkahely-teremtéshez”
– véli a szakember.
Sebestyén Géza elmondása szerint a munkáshitel egyrészt javítja az érintettek életminőségét, tágítja anyagi lehetőségeiket, szilárdítja anyagi stabilitásukat.
„A felvett pénzek egy részét minden bizonnyal el fogják költeni a jogosultak, ami ugyancsak pörgeti a gazdaságot. Másik részéből befektetés válhat, akár vállalkozások keretében, ez pedig a gazdaság termelési oldalát támogatja meg” – mondta a közgazdász.
„A Demján Sándor tőkeprogram pedig segíthet a magyar kkv-knak abban, hogy innováljanak, és erőteljesebben jelenjenek meg a külpiacokon export és befektetések formájában. Ez javítja a magyar vállalkozások hatékonyságát, tőkeerejét, nyereségességét, piaci versenypozícióját, munkahelyteremtő és -megtartó képességét, és bérpotenciálját” – hangsúlyozta Sebestyén Géza.
A kiemelt kép illusztráció.