Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Közel 3,6 millió tavalyi éves autópálya-matrica érvényessége jár le január 31-én

| Szerző: hirado.hu
Sokan az utolsó napokra hagyják az autópálya-matricák beszerzését, miközben a korábbi jogosultságok január 31-ig érvényesek.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.  statisztikái szerint 2025-ös évre a tavalyi adatokhoz képest az utazóközönség mindössze 40 százaléka vásárolta meg eddig az éves autópálya-matricát.

Január 28-ig 1,4 millió éves e-matrica kelt el, aminek 28 százaléka országos, 72 százaléka pedig vármegyei jogosultság, ami azt jelenti hogy

a tavalyi évre vásárolt éves matricamennyiség 60 százaléka még nem lett megújítva.

A vásárlóknak január 31-ig van lehetőségük pótolni a matrica beszerzését, ekkor jár le a tavalyi évi jogosultság.

A NÚSZ Zrt. tapasztalatai szerint nagyon sokan hagyják az utolsó pillanatra az éves úthasználati jogosultságok megújítását, míg 2023-ban mintegy 245 ezer, 2024-ben 267 ezer darab éves jogosultságot vettek a közlekedők január utolsó két napján.

Emellett fontos határidő január 31. a mentességi és díjkedvezmények tekintetében is, hiszen ezen a napon járnak le a tavalyi évre érvényesített kedvezmények, például

a mozgáskorlátozottak és nagycsaládosok számára járó részleges díjmentesség.

A szükséges kérelmeket a közlekedési igazgatási hatósághoz kell benyújtani, a nagycsaládosok esetében nincs szükség éves megújításra, míg a mozgáskorlátozottaknak a január 31-i határidőre kell figyelniük.

Kiemelt kép: Az M1 és M7-es autópályák közös ki- és bevezető szakasza, Budaörs térségében (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Ajánljuk még