Ahogyan arról korábban beszámoltunk, bombariadó miatt rendőrök érkeztek a Németh László Gimnázium és Általános Iskolához. Információink szerint az intézmény területére jelenleg senkit sem engednek be, a diákok és tanárok biztonságáról gondoskodnak.
Lapunk információi szerint hazaküldték a diákokat két csepeli intézményből, a Vásárhelyi Pál Technikumból és a Jedlik Ányos Gimnáziumból, valamint a II. kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumból is. Egy diáktól úgy értesültünk, hogy az iskola fenyegető e-mailt kapott.
A Csepel.info Facebook-oldalán azt írta, hogy tudomásuk szerint legalább 12 budapesti iskolában van bombariadó a fenyegető e-mailek miatt, azonban az újpesti polgármester, Trippon Norbert ötven iskoláról tud az egész országban.
Az üzenet vélhetően Google-fordítóval készült, és minden valószínűség szerint országos akcióról van szó.
A hozzászólások alapján Soroksáron legalább két iskola érintett, Csepelen a négyből a Vermes és az AMK biztosan, de a többi iskolát is kiürítik.
A fenyegető üzenetet a Csepel Info Facebook-oldalán osztotta meg, és itt olvasható:
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép forrása: hirado.hu/Horváth Péter Gyula