Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

„Borzasztó, hogy ez megtörtént, a gyerekek megrémültek” – egy anyuka beszélt a hirado.hu-nak a bombariadó hatásairól

| Szerző: Fügedi Anett
Csütörtök reggel váratlan bombariadók miatt közel 270 iskolát kellett kiüríteni, budapesti és vidéki intézményeket egyaránt. A fenyegetés híre futótűzként terjedt, a szülők pedig aggódva várták a híreket, hogy gyermekeik biztonságban vannak-e. Egy másodikos kisfiú édesanyja mesélt lapunknak arról, hogyan élték meg a krízist, és hogyan kezelte az érintett iskola a váratlan helyzetet.

Csütörtök reggel bombariadók miatt közel 270 iskolát kellett kiüríteni, köztük budapesti és vidéki intézményeket. A sajtó először a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola e-mail-címére érkezett fenyegetésről értesült, majd szinte percről percre érkeztek az újabb hírek a további vidéki és a számos fővárosi intézményből a szintén fenyegető e-mailekről.

A bombariadó váratlanul érte az iskolaigazgatókat, perceik voltak, hogy a lehető leggyorsabban nyugodt és biztonságos körülményeket biztosítsanak a diákoknak. Mindeközben pedig ott voltak az aggódó szülők, akik a hírekből értesültek a kialakult és a reggeli órákban hirtelen gyorsan eszkalálódó eseményekről, és aggódva nézték a telefonokon a híreket, hogy vajon gyermekeik biztonságban vannak-e.

Egy III. kerületi édesanya, akinek kisfia másodikos a kerületi Pais Dezső Általános Iskolában, lapunknak elmesélte a délelőtt történéseit, és hogy hogyan érintette gyermekét ez a váratlan helyzet.

„Szerintem borzasztóan szomorú, hogy ilyen megtörténhet. Érkezik egy levél bombafenyegetéssel, és persze Amerikában ez már szinte mindennapos, de azért Magyarországon eddig ez nem volt jellemző, most pedig itt tartunk, és rémület volt a gyerekekben” – nyilatkozta a hirado.hu-nak.

Miután otthon a szülő beszélt a gyermekével a történtekről, elmesélte a hirado.hu-nak, hogy a diákok megérezték, valami nincs rendben, hogy csak úgy kiviszik őket a játszótérre az óra kellős közepén, úgyhogy senki nem foghatja meg és viheti magával a saját felszerelését. Senki nem mehetett el a mosdóba, hanem fel kellett állniuk és el kellett hagyniuk az épületet, minél gyorsabban. Ez mindenkiben rémületet és félelmet keltett. A gyerekek nyilván nem értették, hogy mi történik, a tanárok pedig nem mondtak semmit, már csak akkor, amikor kellően biztonságos távolságba kerültek az iskola épületétől.

A pedagógusok a gyerekeket egy közeli rétre vitték, ahol aztán összeszedetten elmondták nekik, hogy bombafenyegetés miatt kellett kellően biztos távolságra menni mindenkinek. Onnantól kezdve erről fantáziáltak a kisebbek, hogy miért akarhatják az iskolájukat megtámadni.

„Ilyenkor jön a védekezési mechanizmus a gyereknél, hogy történeteket gyárt, és megpróbálja megérteni, hogy mi zajlik körülötte. Hisz számára ez egy teljesen új fogalom, és nem érti, hogy miért lehet egy bomba az iskolában. A kicsik arra jutottak, hogy sok pénz lehet az igazgató széfjében, és ezért lehet célpont az iskolájuk” – tette hozzá a szülő, aki szerint teljesen érthető, hogy a gyerek ilyenkor megpróbálja olyan érthető keretbe illeszteni a szituációt, amit felfog.

A diákok egyébként nem fagyoskodtak sokáig a hidegben, nem sokkal később átvitték őket a Békásmegyeri Közösségi Házba, ahol meleg ételt is kaptak. A beszámoló szerint miután a tanárok tájékoztatták a diákokat, mindenki megnyugodott.

A Pais Dezső Általános Iskolában, ahogy a többi intézményben sem találtak semmit a hatóságok, ezért holnap minden a szokásos mederben zajlik tovább.

Egy helyről érkezhetett a fenyegető e-mail az iskolákba

A fenyegető e-mailek vélhetően ugyanarról a helyről származnak, és Google-fordítóval készültek. Az üzenetek forrását jelenleg is vizsgálja a rendőrség és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint egy muszlim szervezet állhat a fenyegetések mögött, hasonlóan a korábbi szlovákiai esetekhez, amelyek alaptalannak bizonyultak. Az ügy nem elszigetelt: Ausztriában, Bulgáriában és Szlovákiában is történtek hasonló fenyegetések. Egyetlen esetben sem találtak robbanószert.

A magyar kormány és a rendőrség szorosan együttműködik a helyzet kezelésében. Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a biztonságot megerősítik, a fenyegetések forrását pedig felderítik. Több kerület polgármestere és a főpolgármester is intézkedett, például melegedő buszokat biztosítottak a kiürített iskolák mellett.

Lázár János miniszter kijelentette, hogy a kormány eltökélt a fenyegetések megtorlásában és megelőzésében. Az eseményeket továbbra is szoros figyelemmel követik.

Ajánljuk még