Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

| Szerző: Blazsek Olivér
Bombariadó miatt ürítették ki a Budai úti Interspart és az Alba Plazát is Székesfehérváron – írja az Fmc.hu. A hatóságok elkezdték biztosítani az érintett helyszíneket. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere Facebook-bejegyzésben ítélte el a történteket és biztosította támogatásáról a hatóságokat.

A rendőrség nagy erőkkel vonult ki az érintett helyszínekre. Megerősítették, hogy bombafenyegetésről kaptak bejelentést. Sebestyén Mária rendőrségi szóvivő az Fmc.hu-nak azt nyilatkozta, hogy 18 óra után pár perccel telefonon kapták a bejelentést, hogy a Budai úti Intersparban és az Alba Plazában bombát helyeztek el.

„A fehérvári egységek nagy erőkkel vonultak a helyszínre és megkezdték a két üzletközpont kiürítését, mely rövid időn belül le is zajlott”

– tette hozzá. Jelenleg a helyszínek biztosítása zajlik, valamint várják a tűzszerészeket. A Feol.hu-nak nyilatkozó szemtanú szerint kutyás rendőröket hívtak az érintett helyszínekre. „A székesfehérvári Alba Plazában voltunk kedden késő délután, amikor mindenkit kitessékeltek a biztonsági őrök az épületből” – nyilatkozta a szemtanú a Fejér vármegyei hírportálnak. Az Fmc.hu emlékeztet,

a közveszéllyel fenyegetés súlyos bűncselekménynek számít.

A Btk. úgy fogalmaz: „Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget”, az ma már három évig, ha pedig a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta, akkor egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A bombariadóval kapcsolatban Cser-Palkovics András polgármester is megszólalt, Facebook-bejegyzésében támogatásáról biztosította a hatóságokat, valamint a közösséget romboló egyszerű gonoszságnak nevezte az esetet, amire szerinte nincs mentség.

A város több nagy bevásárlóközpontjában is bombariadót jelentettek ma este. Őszintén szólva, nehéz mit gondolni arról, aki azzal szórakoztatja magát, hogy egy telefonfülkéből bombariadókat jelent be, rengeteg embernek okozva ezzel riadalmat, teljesen felesleges bosszúságot. Ez a közösséget romboló egyszerű gonoszság, amire nincs mentség.”

Rendőreinkben teljes a bizalmam, a nyomok alapján gyorsan kézre fogják keríteni az elkövetőt, aki ezután a törvény teljes szigorával kell szembenézzen. A legjobb amit a mostani helyzetében tehet, hogy feladja magát” – írta.

Kiemelt kép: Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

 

Ajánljuk még