Természetes dolog, hogy a karácsony közeledtével még inkább ég a vágy az emberek lelkében, hogy segítsenek a kevésbé szerencsés társaikon. Nem csoda tehát, hogy decemberben a közösségi és a hagyományos médiát is elöntik a különböző segélyszervezetek adománygyűjtő akcióinak felhívásai,

hiszen ilyenkor van leginkább hajlandóság a jóra.

Persze lehet kritikát megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy ebben az időszakban olyanok is segítő kezet nyújtanak a bajban lévőknek, akik az év más szakaszában ezt nem teszik meg, de ettől függetlenül minden gesztus ugyanolyan fontos és értékes.

Hiszen ne feledjük, hogy sokak számára az ünnepek nem nyugalmat és boldogságot jelentenek, hanem még több fájdalmat és szenvedést. Aki ugyanis egyedül van a mindennapokban, ilyenkor tud csak igazán magányos lenni, amikor másokat a szeretteik veszik körbe. Aki általában is nélkülözésben él, azt a karácsonyi zenétől hangos, tömött bevásárlóközpontok látványa még inkább nyomasztja.

Rajtuk keresztényi kötelességünk segíteni, akár egy kedves szóval, némi odafigyeléssel, aprócska gesztussal is.

Vannak, akiknek ez többet fog jelenteni a legdrágább ajándéknál is.

Az igazi kihívást számunkra az jelenti a mai mediatizált világban, hogyan tegyük meg mindezt úgy, hogy közben ne váljon az egész egy öntetszelgéssé. Jól segíteni ugyanis többet jelent, mint csak önmagában adni. Előbbi a másik emberről, utóbbi leginkább magunkról szól.

Ebbe a csapdába gyakran esnek bele a közélet szereplői is. Sokak számára emlékezetes pillanat marad, amikor néhány éve

a brit Munkáspárt akkori vezetője, Eb Miliband drága öltönyben és nyakkendőben, fotósok gyűrűjében dobott be némi aprót az utcán egy kéregető hajléktalan poharába.

Tette jól szimbolizálta, hova jutott az egykor a bérből és fizetésből élőket szolgálni kívánó párt azzal, hogy a “kisemberek” képviselete ilyen kampányfogásokban merül ki csupán. Gesztusokból nekünk, magyaroknak is kijut természetesen.

Hiszen miközben

a közmédia minden idők legnagyobb jótékonysági kampányát zárja a napokban,

amelynek keretében sportolók, valamint a kulturális és a tudományos élet kiemelkedő alakjai fogtak össze, hogy a magyar emberekkel közösen egy rekordösszegű, több mint 519 millió forintos adományt gyűjtsenek össze a Baptista Szeretetszolgálat által működtetett Tábitha Gyermekhospice Ház számára, addig a hazai nyilvánosság egy jelentős szelete nem ettől az akciótól hangos, és talán jól is van ez így. Hiszen a Jónak lenni jó! kezdeményezés célja nem az, hogy a segítségnyújtásból bárki politikai tőkét kovácsoljon, a fókuszában pedig nem az a 370 ezernél is több ember áll, aki felhívta az adományvonalat, hanem azok a gyógyíthatatlan beteg gyermekek és családjaik, akik a legmegfelőbb ellátásra és támogatásra szorulnak.

Mi ettől függetlenül végtelenül hálásak vagyunk mindazoknak, akik csendben, névtelenségbe burkolózva is hajlandók voltak a nehéz gazdasági körülmények között is megmozdulni egy valóban nemes cél érdekében.

Azoknak pedig, akik ugyan gyakran hivatkoznak a kereszténységükre, de ennek ellenére mégis egy másik, hangosabb módot választottak az adományozásra,

egy idézettel szeretnék üzenni Máté evangéliumából:

“Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.”

Ennek szellemében kívánok áldott karácsonyt mindenkinek! Legyetek jók!