„Úgy gondolsz Ukrajnára, hogy minden nap legalább néhány száz vagy ezerrel több özvegy van, sok ezerrel több árva, és te itt élsz ennek a szomszédjában, ezt látod is, meg a hatása alól se tudod magad kivonni. Közben ennek hatására egekbe mennek az árak, tönkremegy az energiapiac” – fogalmazott a miniszterelnök, aki példaként azt hozta fel, hogy amiért eddig egy év alatt hét milliárd dollárt kellett fizetni, az idén már 17 milliárdba kerül.
„Érzed hogy minden lelassul, nehézzé válik és túl kell élned az évet, az a feladat hogy ne süllyedj el. ne legyen rosszabb, mint volt. Ez rányomja a bélyegét a szomszédos országok hangulatára, nem beszélve a szegény ukránokról. Ebben éltünk három évig. Azt hogy ennek most vége lehet, az olyan mint, amikor a víz alól fel tudsz jönni, és hosszú idő után levegőhöz jutsz. Ez egy ilyen nagyszerű érzés szerintem és ettől valóban csak karnyújtásnyira vagyunk” – mondta Orbán Viktor.
A kormányfőt Martí Zoltán, az MTVA online igazgatója kérdezte az évértékelő interjú során, amelyet a Karmelita kolostorban vettek fel. A beszélgetést a hirado.hu-n is visszanézhetik majd.