Fontos

Hallgassa vissza Orbán Viktor rádióinterjúját

Szentkirályi Alexandra a 48 percben: Vitézy Dávid nekem egy hatalmas csalódás

| Szerző: Szalai Szabolcs
Ez egy törvénytelen költségvetés, amit már a benyújtás pillanatában is tudott a főpolgármester – ezzel indokolta Szentkirályi Alexandra az M1 és a hirado.hu 48 perc című hírháttér műsorának legújabb adásában, hogy miért nem támogatta a Fidesz-frakció Karácsony Gergely előterjesztését a Fővárosi Közgyűlésben. A kormánypárti képviselőcsoport vezetője leszögezte: a szabályok mindenkire vonatkoznak, még Budapest első emberére is.

Mint korábban megírtuk, az év utolsó ülésén elfogadta a Fővárosi Közgyűlés többsége Budapest jövő évi költségvetését, amelyben a kormány által kiszabott összegnél körülbelül 50 milliárddal kevesebb szolidaritási hozzájárulás befizetését tervezi Karácsony Gergely. Szentkirályi Alexandra szerint a főpolgármester szándékosan törvénytelenséget követ el ezzel, ez ugyanis olyan, mintha valaki úgy döntene, hogy nem hajlandó az SZJA-t vagy a TB-járulékot befizetni teljes egészében.

Magyarország egy jogállam, ahol szabályok pedig mindenkire vonatkoznak, akár tetszenek neki, akár nem

– jelentette ki Szentkirályi.

A Fidesz budapesti frakcióvezetője szerint ebben az ügyben az a legérdekesebb, hogy mégis hogyan állhatott elő öt év után olyan helyzet, hogy a korábban Tarlós István által vezetett főváros Karácsony alatt odáig jutott, hogy az előző városvezetéstől megörökölt 200 milliárdos megtakarításból mára nem maradt semmi. Szentkirályi Alexandra cáfolta a főpolgármester azon állítását, miszerint a kormány hibája, hogy ilyen pénzügyi helyzetbe került Budapest, szerinte ugyanis az állam jelentős összeget költ a főváros támogatására.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta továbbá azt is, hogy miközben Budapest jóval az átlagos európai fejlettségi szint felett van, addig Magyarország egyes szegényebb települései alatta vannak, a szolidaritási hozzájárulás ezért azt szolgálja, hogy ők is fejlődni tudjanak, nem pedig azért, hogy az állam „elvegye” a főváros pénzét és „elrakja egy zsákba magának”.

Szentkirályi Alexandra szerint azzal, hogy ehhez a törvénytelen költségvetés elfogadásához a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd képviselői mellett a Vitézy Dávid-féle Podmaniczky Mozgalom és a Tisza Párt politikusai is szavazatukat adták, véget ért hónapok óta tartó a színjáték a közgyűlésben, ma ugyanis már mindenki számára világos, hogy ezen szereplők egy „balliberális nagykoalíciót” alkotnak.

A kormánypárti politikus arra is emlékeztetett, nem csupán a költségvetés törvénytelen, de maga az önkormányzat működése is, hiszen továbbra sincs Karácsony Gergelynek megválasztott helyettese.

Leszögezte, a szóba jöhető jelöltek közül számukra Vitézy Dávid személye elfogadhatatlan, mert a kampányban egészen mást mondott, mint amit aztán a választások után tett.

Arra a felvetésre, miszerint a visszalépése után Szentkirályi is a Vitézy Dávidra való voksolás mellett buzdította a fideszes szavazókat, úgy fogalmazott, hogy érzi is ebben a felelősségét, de leszögezte, hogy a korábbi közlekedési államtitkár számára is „egy hatalmas csalódás”, mert korábban a Podmaniczky Mozgalom vezetője még Karácsony Gergely leváltását tűzte ki célul, amelyben akkor mindketten egyetértettek, de szerinte azóta Vitézy már rájött arra, elég ha a helyettese lehet.

Kérdésünkre, miszerint megbánta-e, hogy visszalépett a főpolgármester-választáson Vitézy javára, Szentkirályi Alexandra úgy felelt, akkor azt látta helyesnek, ha a Karácsony Gergely-ellenes szavazatok nem oszlanak el két felé, ezért ő meglépte azt, amire szerinte a másik fél nem lett volna képes „a magasabb cél érdekében”.

Ajánljuk még