Aktuális

Katonai járművekre kell számítani csütörtökön Budapest belvárosában egy bemutató miatt

„A Till Tamás elleni gyilkosság nem évült el” – Bolyky Orsolya jogász-kriminológus a hirado.hu-nak

| Szerző: Untermayer Tamás
Az Országgyűlés kedden fogadta el a Till Tamás-gyilkossággal összefüggésben benyújtott törvénymódosítást, amellyel a kormánypártok elejét akarják venni, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények – függetlenül attól, hogy azokat felnőttkorúak vagy fiatalkorúak követték el – soha ne évülhessenek el. Bolyky Orsolya jogász-kriminológus a hirado.hu-nak részletesen kifejtette, miért gondolja azt, hogy a Till Tamás-ügy gyanúsítottja által elkövetett bűncselekmény nem évült el. Cikkünk frissült.

Frissítés: Elfogadta az Országgyűlés a Till Tamás-gyilkossággal összefüggésben benyújtott, a Büntető törvénykönyvet módosító javaslatot.

Egyelőre úgy gondolom, hogy ez a bűncselekmény nem évült el. Hozzátenném azonban, hogy a legnevesebb büntetőjogászok többsége az elévülés mellett foglalt állást, aminek szintén megvannak a dogmatikai és jogpolitikai érvei. Véleményem szerint az elévülés alapvetően a bűncselekményhez kapcsolódó fogalom.

A büntető törvénykönyv elkövetéskori változatában feketén-fehéren ott áll, hogy az emberölés minősített esetei nem évülő bűncselekmények, tehát a törvény kizárja az elévülhetőséget.

Bolyky Orsolya jogász-kriminológus

„Ezzel szemben a büntethetőség és a büntetés súlya már az elkövetőhöz kapcsolódik. Ebben az esetben mondja ki a jogszabály, hogy a 16. életévét betöltött fiatalkorú elkövető az olyan bűncselekményeknél, ami életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett, maximum 15 év szabadságvesztésre ítélhető. Tehát van egy el nem évülő bűncselekményünk, aminek az elkövetőjével szemben maximum 15 év szabadságvesztés büntetés szabható ki” – magyarázta Bolyky Orsolya jogász-kriminológus. (Fontos kiemelni, hogy a kedden elfogadott törvénymódosítás nem vonatkozik Till Tamás meggyilkolásának ügyére – a szerk).

A szakember szerint a fiatalkorúakra azért vonatkoznak általánosságban enyhébb büntetőjogi szabályok, mint a felnőttekre, mert az ő személyiségük kiforratlan, ezért

esetükben a nevelés, a reintegráció, a reszocializáció az elsődleges célja egy büntetésnek.

Bolyky Orsolya úgy véli, ez lehet a jogpolitikai indoka annak az érvelésnek, amely szerint a Till Tamás-gyilkosság gyanúsítottjának tette elévült. A kriminológus kifejtette, hogy az erőszakos bűnözéshez folyamodó fiatalkorú bűnelkövetők általában halmozottan hátrányos családi háttérrel rendelkeznek. Sőt, kutatásaik alapján az is elmondható, hogy minél súlyosabb bűncselekményt követett el egy fiatalkorú, annál rosszabb családi háttérrel rendelkezett.

Ezekben a családokban gyakori az alkoholizmus, a munkanélküliség, a rendkívül rossz szocio-ökonómiai helyzet, a szülők aluliskolázottak, szakképzettségük nincs, sokszor kriminálisak, illetve számos esetben megjelenik mind a szülők közötti, mind pedig a gyermekek felé irányuló családon belüli bántalmazás.

Az ilyen közegben felnövő fiatalok idővel ugyanezt a fajta konfliktuskezelést, viselkedésmódot tanulják meg, veszik át.

Ezek a gyermekek – a későbbi fiatalkorú elkövetők – a körülményeikre tekintettel gyakran kerülnek gyermekotthonba vagy a gyermekvédelmi szakellátás más formájába” – magyarázta Bolyky Orsolya, aki szerint ezek a körülmények a mentális működésükre is nagymértékben hatnak.

Nagyon sokan közülük kifejezetten alacsony intellektussal rendelkeznek, ami főleg abból adódik, hogy tanulatlanok és nem fejlesztik a képességeiket. Másrészt pedig az idegrendszeri működés is nagy mértékben károsul, és az indulatkezelési képességek, az empátiás készség is alulműködik. Ha ezeket a környezeti és mentális tényezőket összeadjuk, akkor talán magyarázatot kapunk arra a fajta brutalitásra, ami előfordul ebben a korosztályban és ami a Till Tamás-gyilkosság elkövetőjénél is látható volt” – fogalmazott a kriminológus, aki a kollégáival végzett kutatásaik során megállapította, hogy bár az emberölések száma alacsony ebben a korosztályban,

az elkövetett gyilkosságok általában véve brutálisabbak, mint a felnőttek által elkövetettek.

A szexuális motívum nem jellemző a serdülők ölési cselekményeire, ugyanakkor az öncélú bántalmazás többször is megjelenik” – mondta Bolyky Orsolya.

Till Tamás-ügy: kedden szavazhatja meg az Országgyűlés a törvény szigorítását

Az Országgyűlés döntött róla, hogy a házszabálytól való eltéréssel, kedden tárgyalhatják és el is fogadhatják a Till Tamás-gyilkossággal összefüggésben benyújtott, a büntető törvénykönyvet módosítani szándékozó javaslatot.

A javaslat szerint a kormánypártok elejét akarják venni, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények – függetlenül attól, hogy azokat felnőttkorúak vagy fiatalkorúak követték el – soha nem évülnek el. Egy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető súlyos bűncselekmény – mint például a minősített emberölés esetei – esetében a zéró tolerancia elve érvényesül.

A törvénymódosítás már jövő január elsején életbe léphet.

Mint ismert, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés és segítségnyújtás elmulasztása miatt december 12-én körözést rendelt el F. János ellen, majd nem sokkal később el is fogta. Mindez azután történt, hogy a Bács-Kiskun vármegyei főügyészség állásfoglalása szerint mégsem évült el a Till Tamás sérelmére elkövetett emberölés.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a múlt héten közölte a rendőrség, hogy részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán ezután azt írta, hogy benyújtották a parlamentnek a Büntető törvénykönyv módosítását, annak érdekében, hogy soha többé ne fordulhasson elő, hogy egy gyilkosság elévüljön, akkor sem, ha kiskorú követte el. Ezek után következett a fent taglalt fordulat, ami alapján mégis elfogták a férfit, akit azóta a bíróság egy hónapra letartóztatott. F. János ügyvédje ezután azt közölte, hogy védence már tagadja a gyilkosságot.

Lichy József, Till Tamás családjának ügyvédje lapunknak korábban azt mondta, le kell szögezni, hogy

nem a bejelentett törvénymódosítás hozta meg a fordulatot az ügyben, az csupán az erkölcsi alapját teremtette meg annak, hogy az eddig hatályos törvények összevetésével valamilyen eltérő álláspontra jusson a vádhatóság.

Az ügyben korábban Orbán Viktor is megszólalt. A miniszterelnök három tanulságot fogalmazott meg az üggyel kapcsolatban, elsőként azt, hogy az eltűnt gyerekeket keresni kell, és sosem szabad feladni. A másik tanulságnak azt nevezte, hogy Magyarországon „fantasztikus rendőreink vannak”, aki nem adták fel, nem zárták le az aktát, és komolyan veszik, hogy a hivatásuk a bűn üldözése.

„A harmadik dolog – minden jogi vitát mellőzve –, csak azt tudom mondani: igazságnak lennie kell”

– tette hozzá a kormányfő. Arra a felvetésre, hogy a jogalkotónak van-e teendője az üggyel kapcsolatban azt válaszolta: ha van teendő, akkor ma cselekedjen.

A hirado.hu korábban ellátogatott F. János budapesti házához, ahol munkatársunk beszélt a gyilkossággal gyanúsított férfi szomszédaival is.

A 11 éves Till Tamás 2000 májusában tűnt el Baján. Keresésére nagy erőket mozgósított a rendőrség, de egészen idén nyárig nem derült ki, hova tűnt a kisfiú. Ekkor egy bajai tanya melléképületének betonalapjából került elő Till Tamás holtteste, de akkor még a hatóságok nem tudták ki ölhette meg.

A rendőrség decemberi közlése szerint Till Tamást egy ácskapoccsal agyonverte az akkor 16 éves F. János, aki a már említett tanya melléképületének padlója alá ásta el a kisfiú holttestét. A tanya tulajdonosa két nappal később betonozta le az épületet – megtalálásáig itt volt Till Tamás holtteste.

Kiemelt kép: Till Tamás (Forrás: Police.hu)

Ajánljuk még