Lényeges

Oroszország támogatja Orbán Viktor tűzszüneti javaslatát

Till Tamás-ügy: A Mi Hazánk is követeli, hogy „egyetlen gyermekgyilkosságot se lehessen megúszni!”

Szigorítana a jogszabályokon a Mi Hazánk Mozgalom, hogy egyetlen gyermekgyilkosságot se lehessen „megúszni”.

A párt azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy „az egész ország elképedve figyeli”, hogy most, 24 évvel Till Tamás meggyilkolása után, amikor végre kiderült, ki követte el a „brutális tettet”, a gyilkos szabadon távozhat, boldogan élheti tovább életét, ugyanis a gyilkosság elkövetésekor még fiatalkorú volt, így tette 2015-ben elévült.

„A Mi Hazánk együttérzését fejezi ki Till Tamás családjával, és mindent megteszünk azért, hogy a jövőben egy gyermekgyilkosság se évülhessen el. A jogszabályok mielőbbi szigorítását szorgalmazzuk, és támogatjuk a kormány ez irányú kezdeményezését” – fogalmaztak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült. Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán szerdán azt írta, hogy benyújtották a parlamentnek a Büntető törvénykönyv módosítását, annak érdekében, hogy soha többé ne fordulhasson elő, hogy egy gyilkosság elévüljön, akkor sem, ha kiskorú követte el.

Ajánljuk még