Lényeges

Oroszország támogatja Orbán Viktor tűzszüneti javaslatát

Csaknem egymilliárd forintból létesülnek támogatott lakhatási férőhelyek fogyatékossággal élők számára

Csaknem egymilliárd forintból létesülnek támogatott lakhatási férőhelyek Budapesten a fogyatékossággal élők számára – jelentette be a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány Baross utcai intézményében.

Fülöp Attila elmondta: „Mivel Budapesten ez eddig kevésbé volt megoldott, pályázatot írtak ki önkormányzati, egyházi, civil szervezeteknek fogyatékossággal élők támogatott lakhatásának kialakítására.”

A pályázaton 980 millió forintot osztottak szét 13 szervezet között, így a fővárosban 105 új férőhely jön létre” – közölte.

Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkár fontosnak nevezte, hogy a fogyatékossággal élő budapestiek is megkapják a lakóotthonos támogatást.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke arról beszélt, nagy lépés, hogy Budapesten is megoldást találjanak a kérdésre. Jelezte: „A kormány a csaknem egymilliárd forintot hazai költségvetési forrásból teremtette elő.”

Ferencz Orsolya (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, a fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő családoknak nagyon nehéz élethelyzettel kell megküzdeniük, amit a többségi társadalom talán nem is ért meg. A politikus megköszönte a családok mindennapi áldozatvállalását és a kormány támogatását.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még