Aktuális

Tiltó jelzés mellett haladt el egy vonat, késések várhatók a miskolci vonalon

Kelemen Hunor a 48 percben: Az erdélyi magyar közösség felismerte a veszélyt, ezért mozdultak meg ekkora számban

| Szerző: Szalai Szabolcs
Húsz éve nem látott sikert ért el az RMDSZ a múlt vasárnapi romániai parlamenti választáson, ugyanakkor az egy intő jel, hogy a magyarellenes pártok is rendkívül megerősödtek. Ennek okairól és a jövőbeli terveiről is kérdeztük Kelemen Hunort, a Románia Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét az M1 és a hirado.hu 48 perc hírháttérműsorának legújabb adásában.

Kelemen Hunor a műsorban elmondta, szerinte az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség), a SOS Románia és a Fiatal Emberek Pártja azért szerepelt ilyen jól a választáson, mert leginkább ők tudtak rendszerellenes üzenetek megfogalmazni, és becsatornázni a társadalom dühét, elégedetlenségét.

Hangsúlyozta azt is, bár nem gondolja, hogy mindenki, aki rájuk adta a voksát, az magyarellenes volna, azt azonban látni kell, hogy ők magyarellenes pártok bejutását támogatták a romániai törvényhozásba. Részben szerinte az erdélyi magyar közösség is ezért mozdult meg ekkora számban, mert felismerték ennek a veszélyét és félretették az esetleges nézeteltéréseiket.

A politikus úgy látja, a románokat és a magyarokat is hasonló problémák sújtják: a népességfogyás, a közszolgáltatások gyenge minősége, valamint a háború okozta gazdasági válság és a magas energiaárak mindenkit rosszul érintenek. A kampányban leginkább ők is ezekre a problémákra igyekeztek választ adni, éppen ezért még románoktól is érkeztek szavazatok a magyar pártra.

Arra a kérdésünkre, hogyan érzi, milyen jelenleg a magyarság megítélése a románok körében, Kelemen úgy felelt:

Aki találkozott a magyarokkal és együtt él velük, az szerintem ma már sokkal másképpen gondolkodik rólunk, mint a ’90-es években. De az előítéletek nem tűntek el, mert nemzedékeket mérgeztek meg egy olyan nacionalkommunista történelemszemlélettel, amelynek a lényege az volt, hogy a magyarok és a románok ellenségei egymásnak, ezek a magyarellenes indulatok pedig bármikor könnyen felkorbácsolhatók.

Az RMDSZ elnöke szerint a mostani választás megmutatta, hogy ez egy valós veszély, nem pedig egy olyan dolog, amit a politikusok csak úgy kitalálnak. A helyzetre szerinte leginkább sok magyar szavazattal és erős parlamenti frakcióval lehet reagálni, valamint úgy, hogy szövetségeseket keresnek maguknak a romániai politikai szereplők között.

Ez a munka szerinte jól halad, mert a napokban az RMDSZ a Szociáldemokrata Párttal (PSD), a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR), valamint a kisebbségi frakció képviselőivel közösen aláírtak egy olyan nyilatkozatot, amely arról szólt, hogy közösen alakítsanak ki egy nagy parlamenti többséget a szélsőségesek kirekesztése érdekében.

Kelemen ugyanakkor elismerte azt is, nehéz lesz ezen pártoknak közösen kormányoznia, mert vannak olyan kérdések, amelyekben megosztottak, ilyen például az adó- vagy a szociálpolitika, de szerinte minden más felállás csak nagyobb kockázatot jelentene, mert csak csekély többséget tudnának akkor maguk mögött a parlamentben. Az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy

„nagyon nagy bölcsességre lesz szükségünk, hogy ebből egy működőképes kormányzati többség legyen”.

A december 8-i elnökválasztás kapcsán Kelemen Hunor úgy fogalmazott, hogy az erdélyi magyaroknak egy „nagyon rossz és egy kevésbé rossz” jelölt közül kell választaniuk a második fordulóban, de a magyarellenes erőkkel szimpatizáló Calin Georgescu helyett Elena Lasconit mégis jobb alternatívának tartja, mert vele legalább meg lehet egyezni olyan ügyekben, amelyek az RMDSZ számára fontos törekvések.

Az erdélyi magyar párt vezetője szerint az államfőválasztás első fordulóját megnyerő Georgescu sikere leginkább annak tudható be, hogy a TikTokon rengeteg fiatalt ért el, akik már nem a hagyományos médiából tájékozódnak a világ dolgairól, erre azonban szerinte nem úgy kell reagálni, hogy a közösségi médiára vagy a fiatalokra kell dühösnek lenni, hanem hogy a többi politikai szereplőnek is meg kell értenie, hogy ezeken a platformokon is fontos jelen lennie és kampányolni.

Kiemelt kép: Kelemen Hunor és Martí Zoltán (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

Ajánljuk még