Aktuális

Szijjártó Péter szerint az erdélyi és székelyföldi magyarok megmutatták, hogy erős magyar érdekképviseletet akarnak Bukarestben

Baranyi Krisztina szerint új választás jöhet Budapesten, ha nem sikerül feloldani a patthelyzetet

Ferencváros polgármestere szerint a Tiszának kellene jelölnie főpolgármester-helyettest.

A Fővárosi Közgyűlésben kialakult patthelyzet miatt szinte elkerülhetetlen, hogy akár már a nyáron új fővárosi önkormányzati választást írjanak ki – jelentette ki Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a Klubrádió A lényeg című műsorának szombaton.

A Klubrádió riporterének felvetésére, miszerint a Tisza Pártnak és a Fidesznek is az az érdeke, hogy megmaradjon a patthelyzet, Baranyi Krisztina úgy reagált: nagy vonalakban így tűnik, legalábbis a két frakció megmozdulásai a döntési helyzetekben erre mutat.

Baranyi úgy fogalmazott, hogy Tisza pártot közel 30 százalékkal a fővárosi választók arra hatalmazták fel, hogy vegyenek részt a város vezetésében, legyen ebben partnere a főpolgármesternek.

Tehát a patthelyzetet könnyen feloldhatnák, ha jelölnének főpolgármester-helyettest – mondta Baranyi, aki szerint ha ezt megtennék, akkor azt a jelöltet meg is szavaznák.

Ha nem változik a helyzet, akkor a kormányhivatal, vagyis azon keresztül a Fidesz átveheti Budapest irányítását. Úgy számolom, hogy akár már a nyárra eljuthatunk odáig, hogy az országgyűlés feloszlatja a közgyűlést és új választásokat írnak ki – tette hozzá Baranyi, aki a Kétfarkú Kutyapárt listáján jutott be a közgyűlésbe.

Ajánljuk még