Baleset

Egy kilométeren belül 13 autó és egy kamion ütközött, lezárták az M6-os autópályát Budapest felé Szebénynél

Szentkirályi Alexandra a hirado.hu-nak: Karácsony vezetése alatt az emberek elkezdtek kiköltözni a fővárosból

| Szerző: Jezsó Ákos
Karácsony Gergely hazudik, amikor a választási körzethatárokat módosító kormányzati szándékot manipulálásnak nevezi – válaszolta a hirado.hu kérdésére a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője. A kormánypártok javaslatával szemben formálódik az ellenzéki egység: Budapest főpolgármesterén kívül a Demokratikus Koalíció is elveti a kormány javaslatát.

A hirado.hu információi szerint a Nemzeti Választási Iroda nemcsak a 2022-es parlamenti, de az idén júniusban megtartott önkormányzati és európai uniós választás után is jelezte, hogy módosítani kell a választás rendjét szabályozó törvényt. A választói körzetek jelenlegi területhatára ugyanis nem a valós demográfiai helyzetet mutatja. A hatályos törvény kifejti, hogy

ha a demográfiai folyamatok vagy a belső, társadalmi mozgások miatt egy adott körzet lakosságszáma húszszázalékos fogyással vagy gyarapodással módosul,

akkor a körzetek területi beosztását módosítani kell, azt a valósághoz kell igazítani.

Ismert: az utóbbi évek során százezres nagyságrendben csökkent Budapest lélekszáma. Amikor a jelenlegi választói körzethatárokat kijelölték,

akkor a fővárosnak még kicsit több mint kétmillió lakosa volt, mostanra azonban ez a szám lecsökkent 1,7 millióra.

Pest vármegye agglomerációs körzetében pedig nőtt a lakosság létszáma. A Nemzeti Választási Iroda már a 2022-es országgyűlési választások idején is jelezte, hogy ez a mozgás több választókörzetben is meghaladta a törvényben előírt húszszázalékos mértéket.

A kormány által most előterjesztett törvénymódosító javaslat országos szinten változatlanul hagyja a 106 egyéni választókörzet létszámát, területeiket azonban több esetben is módosítaná. Budapest például két körzetet veszítene, Pest vármegye azonban ugyanennyit nyerne.

A javaslatot elutasítja az ellenzéki Demokratikus Koalíció. Sebián-Petrovszki László, a párt országgyűlési képviselője választási atombombának nevezte a tervezetet. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében a politikus hangsúlyozta, hogy a 65 oldal terjedelmű tervezet a főváros gyakorlatilag minden választási körzetének területét érinti, átrajzolja azokat.

Karácsony Gergely főpolgármester szintén elutasítja a változtatás gondolatát. Szerinte a kormány ezzel meg kívánja puccsolni a választóknak azt az akaratát, amely révén Budapest ellenzéki fellegvár lehetett. Mint azt a közösségi felületén kifejtette: „Most éppen a budapesti egyéni választókerületek számát szeretnék csökkenteni 18-ról 16-ra, így a nemzet fővárosa a népességbeli arányához képest jóval kisebb súllyal lesz majd képviselve a parlamentben.” Karácsony Gergely szerint a kormánypártok „így állnak bosszút azért, mert a főváros legutóbb a kormány ellen szavazott. Ha így folytatják, legközelebb még nagyobb arányban fogjuk őket leszavazni” – írta bejegyzésében Karácsony Gergely.

A hirado.hu megkeresésére Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője reagált Karácsony felvetésére. Hangoztatta: „A választókerületek lakosságszámának arányosításáról törvény rendelkezik. A jogszabály azt szolgálja, hogy az egyéni képviselők megközelítőleg ugyanannyi választót képviselhessenek a parlamentben. Az Országgyűlésben ezért bír minden mandátum ugyanolyan súllyal” – mondta.

Szentkirályi Alexandra szerint az elmúlt években a budapestiek tíz- és tízezrei költöztek ki az agglomerációs településekre. Mint fogalmazott: „Több fővárosi körzet is hatvanezresre zsugorodott, Pest vármegyében pedig három választókerület is meghaladta a százezeres lélekszámot.” A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint „Karácsony Gergely ennek fényében szándékosan hazudik, amikor a kormányt manipulálással vádolja. Az igazság az, hogy miközben Tarlós István főpolgármestersége alatt Budapest lakossága nőtt, Karácsony Gergely vezetése alatt rohamosan csökkeni kezdett, mert az emberek elkezdtek kiköltözni a fővárosból”. Szentkirályi Alexandra felrótta:

„Míg a környező országok fővárosainak lakosságszáma nő, Budapestről inkább elköltöznek az emberek.

Így ha Karácsony Gergely okokat keres arra, hogy miért van szükség a választókerületek arányosítására, akkor azon kellene elgondolkodnia, hogy az elmúlt öt évben miért hagyta el hatvanhatezer ember Budapestet” – mondta a kormánypártok fővárosi frakcióvezetője.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még