Aktuális

Fotók! Felgyújtotta volt barátja autóját a debreceni nő, meglepte a pusztítás, amit okozott

Totálkárosra törte a luxusautót a diák, aki egy kecskeméti gyárlátogatáson „kíváncsi” volt, mit tud a kocsi

Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos luxusautót egy hallgató, aki gyárlátogatáson engedély nélkül vitte próbakörre – olvasható a Police.hu oldalon.

Egyetemi diákok érkeztek gyárlátogatásra az egyik kecskeméti üzembe november 15-én. A látogatások rendszerint kötött programmal és szigorú protokoll mellett zajlanak, amiről a hallgatókat is tájékoztatták. Ennek ellenére az egyik diák elszakadt társaitól és egymaga kezdte meg az üzem felfedezését.

Addig-addig sétált, mígnem az utómunkára váró autók parkolójában kötött ki.

Az egyetemistának megtetszett egy Mercedes-Benz CLA Shooting Brake 45S AMG típusú autó, majd beült, hogy közelebbről is megnézze.

Az anyósülésen megtalálta az indítókulcsot és úgy döntött, megy egy kört a drága autóval. Ám kevésnek bizonyult az üzem belső területe, ezért felhajtott a tesztpályára, annak ellenére, hogy azt sorompóval lezárták.

A férfi később elmondta a motivációját: kíváncsi volt mit tud a kocsi.

A tesztvezetés balul sült el: az egyik kanyarban kisodródott és árokba borult. Az autó totálkárosra tört, így 40–50 millió forint kár keletkezett. Az önjelölt tesztvezető sérülés nélkül megúszta a balesetet. Később az is kiderült, hogy ezeknek a kocsiknak a végsebessége nincs leszabályozva, mivel még folyamatban van a gyártásuk.

A rendőrök előállították a 28 éves férfit jármű önkényes elvétele miatt és gyanúsítottként hallgatták ki.

Ajánljuk még