Baleset

Gázolt a vonat Győrnél, késések várhatók

Magyar Péter Vogel Evelinnek: „Rád uszítom a nyugdíjaskommandómat” – hangfelvételt közölt az Index

Magyar Péter és volt párja Vogel Evelin közti beszélgetés hangfelvételét hozta nyilvánosára az Index. Ebben a Tisza Párt elnöke saját támogatóiról is dehonesztáló megjegyzéseket tesz és megfenyegeti Vogel Evelint, hogy rájuk uszítja a „nyugdíjaskommandóját”.

A hangfelvételt egy e-mailben küldték meg az Index főszerkesztőjének címezve, és számos másik magyar szerkesztőség vezetőjének (pl. 444, Telex, Népszava, 24, HVG, Magyar Hírlap). Az elhangzottak alapján feltételezhető, hogy a beszélgetést a Tisza Párt június 8-i, a Hősök terén tartott rendezvényét követően rögzíthették – írta az Index.

A felvételen Magyar Péter először azt mondja: „f***omat írogat a Márk ahelyett, hogy jönnének”. Majd arról beszélt a Tisza Párt vezetője, hogy sokszor leizzadt aznap.

Figyelj, annyiszor leizzadtam ma, b*** meg, inget cseréltem az előbb. Szétszedtek, 40 fokban mentünk át a Hősök terén, azt mondtam, mi a f***omat csinálok itt? Büdösek az emberek és a szájuk, bleee.

Erre Vogel Evelin azzal válaszolt, hogy „és jönnek ilyen közel, nem, és magyarázzák, hogy »Péter, hozd vissza a gyerekem, hozd vissza az unokáim«”. Ezután Magyar azon viccelődött, hogy meglepődnének a nagymamák, akik tőle várják, hogy hazahozza az unokájukat külföldről, ha azt mondaná nekik, hogy „vegyél magadnak újat”.

A következő mondat arra utal, hogy a beszélgetésre akkor kerülhetett sor, amikor Magyar és Vogel kapcsolata már válságban volt. Ugyanis Magyar itt azt mondta:

Evi, kimondhatjuk, rajtad kívül mindenki megbecsül ebben az országban. Ennyi. De nem baj, majd rád uszítom az embereket. Megmondom, Evelin rosszul bánik velem. Megcsalt, miközben én küzdöttem a hazáért. Majd kapsz közben ilyen halálos fenyegetéseket – mondta Magyar Péter, hozzátéve azt is, hogy „majd rád uszítom a nyugdíjaskommandómat”.

A felvétel itt visszahallgatható (az indítógomb akkor jelenik meg, ha a kurzort az alábbi felület közepére helyezi):

A felvétel nyilvánoságra kerülésére közleményben reagált Tisza Párt. Ebben – többek között – azt állítják, hogy a felvétel összevágott és manipulált.

„Az egyik mondatot biztos, hogy nem Magyar Péter mondja a felvételen” – írták.

A Tisza Párt elnökének volt kedvese az Indexnek nyilatkozva korábban beszámolt kapcsolatuk nehézségeiről.

Ezután Magyar Péter arról írt a Facebookon, hogy Vogel Evelin rögzíthette egyes beszélgetéseiket, és azokkal zsarolta őt.

Magyar Péter vasárnap délután egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy szerinte lejárató kampány folyik ellene. Mint ismert Magyar Péter korábban volt feleségéről, Varga Judit korábbi igazságügyminiszterről tett közzé egy hangfelvételt.

Kiemelt kép: Magyar Péter (Fotó: MTI)

Ajánljuk még