Baleset

Gázolt a vonat Győrnél, késések várhatók

Meggyilkolták a bulinegyedben eltűnt amerikai nőt

| Szerző: hirado.hu
A VI. kerületi nyomozók 24 órán belül elfogták azt az ír állampolgárságú férfit, akit egy amerikai nő megölésével gyanúsítanak.  

A Budapesti Rendőr-főkapitányság eltűntként körözött egy 31 éves amerikai állampolgárságú nőt, aki turistaként érkezett Magyarországra, és egy budapesti szórakozóhelyről tűnt el kedden – olvasható a rendőrség honlapján.

A VI. kerületi nyomozók a nő eltűnésével kapcsolatban több gyanús körülményre is felfigyeltek, ami alapján azt sem zárták ki, hogy az amerikai fiatal nő bűncselekmény áldozata lett. A terézvárosi rendőrök látókörébe került egy férfi, akivel a lányt több szórakozóhelyen is együtt látták. Azonosították, és egy VII. kerületi lakás előtt elfogták a 37 éves M. L. T. ír állampolgárt.

Az Életvédelmi Osztály nyomozói emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki az ír férfit, aki vallomást tett, és megmutatta a rendőröknek, hogy hol rejtette el a nő holttestét. A nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték a férfi letartóztatását.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc)

Ajánljuk még