Aktuális

Videó! Hajszálon múlt a XI. kerületben rollerező kislány élete!

Szijjártó Péter: Európa több és nagyobb, mint az Európai Unió

Európa több és nagyobb, mint az Európai Unió, ezért az integráció felgyorsítására, az együttműködések szorosabbra fűzésére van szükség, mert ezek hiányán a kontinens sokat veszíthet – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának margóján észak-macedón, georgiai, monacói, örmény, san marinói és török kollégáját fogadta, és rámutatott, hogy mind EU-n kívüli országok külügyminiszterei, ami világosan mutatja az ülés üzenetét és lényegét: „Európa több, Európa nagyobb, mint az Európai Unió”.

Aláhúzta, hogy Európa biztonsága és versenyképessége sokat romlott az elmúlt időszakban, arra pedig, hogy miként lehetne javítani a helyzetet, több helyes válasz is van.

„Ezek közül az egyik mindenképpen az, hogy az Európai Uniónak bővülnie kell, illetve sokkal szorosabb, sokkal összehangoltabb együttműködést kell kialakítania a nem európai uniós tag európai országokkal” – vélekedett.

Majd arra is figyelmeztetett, hogy az EU sok növekedési és fejlődési lehetőséget veszít azzal, hogy nem vesz fel újabb tagokat, hogy nem fűzi szorosabbra a kapcsolatokat a kaukázusi országokkal, illetve hogy nem tudott tiszteletteljes együttműködést felépíteni a világ húsz legnagyobb gazdasága közé tartozó Törökországgal.

„És az Európai Unió nagyon sokat fog veszíteni a jövőben is, ha nem tud egy valódi európai integrációvá válni, ha nem tud egy teljes körű európai integrációvá válni” – fogalmazott.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy „a bezárkózás, a befelé fordulás, a megsértődés és a kioktatás politikája helyett sokkal inkább a tisztelet politikájára lenne szükség, a nyitottság politikájára lenne szükség”.

„Az Európai Uniónak igenis bővülnie kell, az Európai Uniónak sokkal szorosabb együttműködést kellene felépíteni a nem EU-tag európai országokkal annak érdekében, hogy a kontinens ismét biztonságos és versenyképes legyen” – hangsúlyozta.

Ennek kapcsán elfogadhatatlannak nevezte, hogy a nyugat-balkáni államok átlagosan most már tizenöt éve várnak a tagságra, egyes országok pedig tíz éve várakoznak a társulási megállapodás aláírására. „Az nem lehet, hogy kettős mérce alapján a konzervatív kormányokat, patrióta kormányokat megválasztó, keleti végeken elhelyezkedő országokkal szemben elutasító legyen az Európai Unió” – mondta.

A miniszter végül megismételte, hogy az EU nagyon sok fejlődési lehetőséget hagy ki, ha nem bővül, és nem fűzi szorosabbra az együttműködését a közösségen kívüli országokkal.

„Célunk tehát, hogy az Európai Unió igazi európai integrációvá váljon, a bővítési politika felgyorsuljon, és a nem EU-tag európai államokkal minél harmonikusabb, minél szorosabb legyen az együttműködés” – összegzett.

„És reméljük, hogy ez az üzenet ma itt az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján is át fog jönni” – tette hozzá.

Ajánljuk még