Aktuális

Robbanás történt egy miskolci lakóházban

Orbán Viktor: Meg kell vizsgálnunk, hogyan lehet újra béke Európában

Meg kell vizsgálnunk, hogyan lehet újra béke Európában – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Politikai Közösség csütörtöki budapesti találkozójának plenáris ülésén.

A kormányfő megnyitóbeszédében hangsúlyozta: a plenáris ülésen Európa biztonsági kihívásait tekintik át.

„Hogyan lehet újra béke Európában? Hogyan vállalhat Európa a jövőben nagyobb felelősséget saját biztonságáért és békéjéért? Hogyan tud Európa sikeresebben fellépni az érdekeiért? Hogyan maradhat Európa érdemi szereplője a saját sorsát eldöntő tárgyalásoknak és folyamatoknak” – sorolta.

Hozzátette: különös aktualitást ad ezeknek a kérdéseknek a most történt amerikai elnökválasztás. Transzatlanti kapcsolataink jövője megkerülhetetlen eleme az európai biztonsági architektúrának – hangsúlyozta. A válaszok, amelyeket most fogunk adni, évtizedekre meghatározhatják Európa jövőjét – rögzítette. „Abban hiszünk, hogy együtt erősebbek lehetünk, mint külön-külön” – fogalmazott.

Elmondta: a találkozón meg kell vizsgálniuk, hogy hasonlóan látják-e az előttük álló kihívásokat, hogy hasonló irányokba keresik-e a válaszokat, és hogy tudnak-e olyan területeket azonosítani, ahol képesek és készek közös fellépésre.

„Jobb gyakorlati együttműködésre van szükség a származási és tranzitországokkal, hogy felszámolhassuk az illegális migrációt és az embercsempész-hálózatokat”

– fogalmazott.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Európa békéjét, stabilitását és jólétét veszély fenyegeti. Szavai szerint a helyzet, amelyben Európa van, nehéz, bonyolult és veszélyes.

Kifejtette, harmadik éve dúl Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja, a terrorcselekmények után lángba borult Közel-Keleten az eszkaláció veszélye fenyeget. Hozzátette: Észak-Afrikában konfliktusok destabilizálják a régiót, az illegális migráció szűnni nem akaró kihívás Európának, és ismét csúcsot megközelítő méretet öltött.

A kormányfő elmondta, a globális gazdaság a hidegháború után újra a blokkosodás és a töredezettség ijesztő perspektívájával szembesül, és ez megkérdőjelezi az európai modell alapjait.

Kitért arra, hogy 2022 októbere óta ötödik alkalommal tartják meg az Európai Politikai Közösség állam- és kormányfőinek találkozóját. Elmondta, megtisztelő, hogy Magyarország folytathatja Emmanuel Macron kezdeményezését és otthont adhat az európai biztonságpolitikai csúcstalálkozónak.

„A mai esemény hazánk valaha volt legnagyobb diplomáciai eseménye” – fogalmazott. Hozzátette: több mint negyven állam- és kormányfő, az Európai Unió intézményeinek vezetői, az Európa Tanács és a NATO főtitkára és az EBESZ képviselői vannak jelen.

A kormányfő közölte: a plenáris ülést követően munkacsoportokban vitatják meg a migrációval, a gazdasági biztonsággal és a konnektivitással kapcsolatos kihívásokat. A migráció második alkalommal szerepel kiemelt témaként az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján – tette hozzá.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a fejlesztési célok elérése érdekében jobban kell támogatni a származási és tranzitországokat.

„El kell döntenünk, készek vagyunk-e a menekültkérelmek elbírálására és a visszatérések végrehajtására szolgáló központok létrehozására biztonságos harmadik országba”

– mondta. Megjegyezte: a mai vitával talán tehetnek egy lépést a kézzelfogható eredmények felé.

„Én érzékelek új lendületet Európában ezen a területen” – jelentette ki a miniszterelnök, aki megköszönte Ausztria kancellárjának és az Egyesült Királyság miniszterelnökének, hogy vállalták ennek a munkacsoportnak az elnöklését.

Orbán Viktor kijelentette: Európa jóléte a nyitott és integrált világgazdaságnak, a konnektivitásnak köszönhető. A Covid-járvány és a geopolitikai feszültségek ugyanakkor azt is bebizonyították, „hogy a nyitott gazdaság kockázatot is jelent, és kiszolgáltatottá tehet bennünket” – állapította meg.

„Meg fogjuk vitatni, hogyan tudjuk megőrizni a konnektivitás előnyeit úgy, hogy közben erősítjük stratégiai autonómiánkat, csökkentjük a függőségeinket és megvédjük nemzetbiztonsági érdekeinket” – fogalmazott. Hozzátette: ezt a kérdést fogja körbejárni a második munkacsoport, amelynek tematikáját Németország kancellárja és Norvégia miniszterelnöke készítette elő. A német kancellár távollétében a norvég miniszterelnök és a lett miniszterelnök a munkacsoport elnökei – jelezte.

„A mi politikai közösségünk a nagy stratégiai kérdésekről történő eszmecsere helyszíne”

– hangoztatta. Olyan vezetők ülnek az asztal körül, akiket a földrajzi közelség mellett a közös érdekek és az Európáért érzett közös felelősség is egybefon – mondta Orbán Viktor.

Ajánljuk még