Aktuális

Fényes nappalunk lesz, ám a köd is bekopogtat!

Fényes nappalunk lesz, ám a köd is bekopogtat!

| Szerző: hirado.hu
Országos időjárás előrejelzés csütörtök reggelig.

Az éjszaka képződött köd, illetve rétegfelhőzet délelőtt fokozatosan szakadozik, feloszlik, legtovább az északkeleti és délnyugati tájakon maradhat meg. Másutt nagyrészt napos idő várható az egyre kevesebb felhő mellett. Csapadék nem valószínű. Napközben északnyugati irányba fordul, de továbbra is gyenge marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet délután általában 16 és 21 fok között várható, de a tartósabban felhős, ködös tájakon pár fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 5 és 12 fok közé hűl le a levegő – írja a Hungaromet.

Fotó: met.hu

Este általában derült lesz az ég, viszont az éjszaka folyamán ismételten nagy területen – főként az ország északkeleti harmadán és délnyugaton – köd, illetve rétegfelhőzet képződik. Észak felől fátyolfelhők sodródnak az ország fölé, északkeleten meg is vastagodhat a felhőzet. Csapadék általában nem valószínű, azonban a borult, ködös tájakon szitálás, északkeleten kisebb eső előfordulhat. A légmozgás gyenge marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 11 fok között várható.

Fotó: met.hu
Fotó: met.hu

Ajánljuk még