Aktuális

A hirosimai és nagaszaki atomtámadás túlélőinek szervezete kapja idén a Nobel-békedíjat

A Fidelitas szerint a letartóztatásban lévő óbudai polgármester átverte a választóit

A korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt letartóztatásban lévő óbudai polgármester, Kiss László és emberei átverték a választóikat – hangzott el a Fidelitas pénteki budapesti demonstrációján.

A Fidelitas a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézményhez hirdette meg demonstrációját, mivel tudomásuk szerint Kiss Lászlót és a volt óbudai alpolgármestert, Czeglédy Gergőt ott tartják fogva.

Czirják László, az óbudai Fidelitas alelnöke emlékeztetett, hogy a júniusban megválasztott képviselő-testület hétfői alakuló ülése rendhagyó volt, mert az újraválasztott Kiss László azt a börtönből hívta össze, és ott is tette le az esküjét.

Czirják László hangsúlyozta: azért a Venyige utcába hirdették meg az akciójukat, mert szeretnék megmutatni, hogy a választópolgárok hol kereshetik a polgármestert,

ha kérdéseik vannak felé. A Fidelitas óbudai alelnöke hozzátette, hogy fogadóóra helyett beszélőre érkezhetnek Kisshez.

Czirják László arról is beszélt, hogy bár Kiss László és Czeglédy Gergő előkelő helyen szerepeltek a baloldal fővárosi listáján júniusban, Karácsony Gergely főpolgármester és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a korrupciós ügy kirobbanása óta feltűnően hallgat az ügyben.

„Miután átverték óbudaiak tízezreit, Karácsony és Gyurcsány börtönpolgármestere a hűvösről vezetné Óbudát, ez pedig szégyen. Óbuda ennél jobbat érdemel”

– jelentette ki a Fidelitas óbudai alelnöke.

A Fidelitas aktivistái megpróbáltak bemenni beszélőre Kiss Lászlóhoz és Czeglédy Gergőhöz, de a büntetés-végrehajtási intézet dolgozói felvilágosították őket, hogy ezt csak a hivatalos utat betartva tehetik meg.

Kiemelt kép: Czirják László, az óbudai Fidelitas alelnöke a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézmény előtt tartott demonstráción (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánljuk még