Míg az ember félelmetes katasztrófaként éli meg az árvizeket, a Duna–Dráva Nemzeti Park természetvédelmi szakemberei áldásként említik az áradást. Parrag Tibor, a Természetmegőrzési Osztály vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a nemzeti park jelentős része két töltés között elterülő hullámtér. Itt a legtöbb faj és élőhely jól tolerálja az időszakos áradásokat, sőt, az itteni élővilág igényli is, hogy legyenek ilyen elöntések.
„A kilencszáz centis víz extrém magas volt ugyan, ráadásul töltések közé szorult, nem tudott úgy elterülni, mint két-háromszáz évvel ezelőtt, de ez nem okozott ökológiai kárt, nem kellett állatokat menteni” – hangsúlyozta Parrag Tibor, aki kifejtette, hogy ősz elején már alacsony a biológiai aktivitás.
A költés, fiókanevelés, utódnevelés zömében lezajlott, így az áradás nem tett tönkre madárfészkeket, partifecske üregeket, de egyes emlősfajoknak kellemetlenséget okozott.
„A kollégáim például találtak fára fölszorult vadmacskát, amely általában kibírja, túléli az ilyen helyzetet, mivel a vadon élő állat biológiai programjában benne van, hogy pár napot fán kell tölteni táplálkozás nélkül, mikor nem tud vadászni”– magyarázta Parrag Tibor, majd hangsúlyozta, hogy ökológiai szempontból az egyed esete lényegtelen, mindig a populáció számít.
Kapcsolódó tartalom
„Kiszelektálódhat az a vadmacska, amelyik nem tud kihúzni pár napot éhen a fa tetején, mert lesz olyan, amelyik ezt kibírja és ennek az állatnak az utódai is tudni fogják, hogy kell az áradást túlélni” – részletezte.
Nyuszt pihen egy öreg tölgyfán (Fotó: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság)A természetvédelmi szakember azt is elárulta, hogy
a vadon törvényei szerint nem feltétlenül a legerősebb marad életben.
„Az marad életben, amelyik jobban tud adaptálódni a környezetéhez. Ez nem biztos, hogy a legerősebb, lehet, hogy pont az, amelyik legjobban viseli az éhezést, jól úszik vagy a legtömörebb a bundája” – sorolta.
Parrag Tibor kiemelte, hogy a töltések nemcsak a szarvasok vagy vaddisznók menekülőhelyei. A vadmacskák és a nyusztok jól elvannak ilyenkor a magasabb tölgyfákon egy darabig, lehet, hogy még zsákmányolni is tudnak ott ezt-azt.
A vakond pedig kiválóan úszik,
amikor elönti élőhelyét a víz, több száz métert is képes megtenni, amíg elér egy olyan magaslatot vagy töltést, ahol kihúzza, amíg levonul az ár.
A kép illusztráció. ( Fotó: MTI/Vajda János)A halak számára viszont kifejezetten kedvező volt ez az időjárás. A holtágakban, ártéri tavakban, mélyedésekben felhalmozódott víznek köszönhetően pedig kiváló ívóhelyek lesznek a természetvédelmi területen jövőre.
„Ha rajtunk múlna, akkor minden évben lenne egy 600-750 centiméteres árvíz, ez még nem okozna védekezési problémákat, viszont feltöltené a hullámtéri vizes élőhelyeket. Természetesen nincs ilyen ideális állapot, az idei előtt az utolsó valamire való árvíz 2013-ban volt. 2024 különleges esztendő, idén már három árvíz is levonult.
Az ökoszisztémának kifejezetten jó lenne a rendszeres elöntés”
– magyarázta a természetvédelmi szakember, aki rámutatott arra is, hogy amióta szabályozták a Dunát, az egyre magasodó hullámtéren lévő erdők száradoznak. Az árvizek hatására azonban emelkedik a talajvíz szintje, ez a puha fás liget erdők fajainak például a fűzfáknak és nyárfáknak kifejezetten jót tesz.
Ha nem lennének árvizek, nem tudnának megújulni a füzesek.
„Sokkal nehezebbek azok az évek, amikor elmaradnak az elöntések, mert akkor lemegy a talajvízszint, senyvednek az erdők. Nem töltődnek fel az ártéri vizes élőhelyek, nem lesz benne hal, így nem tud táplálkozni ott se a fekete gólya, se a rétisas. Ez az igazi probléma, nem az áradás” – összegezte az áradást áldásként értékelő Parrag Tibor.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek)