A közmédia szervezésében megtartott DigiVision konferencia egyedülálló lehetőségeket biztosított máltai, német szerb, török és magyar fiatal médiaszakemberek számára, hogy nemzetközi környezetben szerezzenek releváns tapasztalatot a többi között az MI-technológiák alkalmazásáról.
A budapesti találkozó biztosította, hogy a tehetséges fiatalok fejlesszék tudásukat, megismerkedjenek más médiacégek, közszolgálati médiatársaságok jó gyakorlataival, és ezeket beépítve tudatosan fejlesszék médiakarrierjüket. Az MTVA számára is komoly kihívás a fiatal generáció, a magas szintű szakmai kompetenciákkal rendelkező utánpótlás kiképzése és megtartása, ezért is indította az MTVA a Közmédia Tehetséggondozó Programját, valamint a sport területén a szintén magas tudásbázist adó Sportkommentátor Programot. Az utánpótlásszervezés azonban olyan kulcsfontosságú feladat, amelynek megoldásában nem csak a magyar tapasztalatokra van szükség. „A nemzetközi kitekintés alapján szerzett szakértelem és kompetenciák alkalmazása kulcsfontosságú lehet a képzésekben. Az új együttműködés éppen ezért nem csupán a tudás átadásáról szól, hanem arról is, hogy a fiatalok hogyan sajátíthatják el a kreatív problémamegoldást és az együttműködést” – emelte ki Répászky Lipót, a Nemzeti Archívum vezetője és a program koordinátora.
A közmédia célja, hogy olyan komplex, kombinatív eszköztárat biztosítson, amely a technikai ismeretek mellett a kritikai gondolkodásra és az innovációra is épít. A nemzeti televíziótársaságokkal együtt az Erasmus program keretein belül közösen dolgozza ki a jövő médiaszakembereinek képzését. A közmédia szándéka szerint a partnerség nemcsak a jelenlévő médiatársaságok, hanem az egész médiaiparnak új lehetőségeket, követendő példát teremt majd.