Megrázó

Megérkeztek a képek a miskolci házrobbanásról

Felkészültek a rohamra a biztosítók: aki bejelentést tesz, pár napon belül megkapja a kártérítést

| Szerző: Fügedi Anett
Az utóbbi évek egyik legnagyobb árvize haladt végig az elmúlt napokban Magyarországon. Az árhullám levonulása után izzanak a biztosítótársaságok vonalai. Hogy milyen kártérítési lehetőségekre számíthatnak az árvízkárosultak, arról Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője adott tájékoztatást a hirado.hu-nak.

Már a Duna teljes magyarországi területén megkezdődött a folyó apadása, így pedig sorra térnek vissza a tulajdonosok az elárasztott ingatlanjaikba. Bár a biztosítók a lehető leggyorsabb kárrendezésre törekednek, ehhez szükséges az is, hogy a tulajdonos minél hamarabb felvegye a kapcsolatot a biztosítójával. A biztosítók készültségben állnak, és várják, hogy a tulajdonosok bejelentsék kárigényüket.

A Mabisz kommunikációs vezetője hangsúlyozta: a biztosítók azt minősítik árvízi kárnak és biztosítási eseménynek, ha gáttal vagy védművel védett terület mögötti ingatlant ért károsodás. Ez alapfeltétel.

Tehát az ártérben vagy a hullámtérben épült ingatlanokban keletkezett árvízkárok nem minősülnek biztosítási eseménynek, azaz nem térít a biztosító az ilyen ingatlanok esetében.

Csatoljunk fotókat!

Lambert Gábor a mostani időszakban az online bejelentési formát javasolja, mivel feltehetően nagy lesz az adott körzetekben az ügyintéző leterheltsége, így hosszabb lehet a várakozási idő. Viszont ha online adjuk be a kárbejelentést és töltjük ki a formanyomtatványt, utána már a biztosítónkon múlik, hogy minél előbb egyeztessen velünk, mi a további teendőnk. Ami fontos, hogy csatoljunk fényképfelvételeket a bekövetkezett kárunkról.

Az utcákat elborító tetőző Duna Baja üdülőövezetében 2024. szeptember 23-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

„Ezután a károk jellegétől és mértékétől is függhet, hogy a biztosító megelégszik-e a kapott felvételekkel, melyek alapján megajánlhat nekünk egy kártérítési összeget. Ha azt elfogadjuk, akkor már egy-két napon belül a számlánkon van az adott pénz” – mondta a szakértő.

Ha viszont nem fogadjuk el az ajánlatot, vagy a fényképek nem szolgáltatnak kellő információt, úgy szükség lehet arra, hogy a kárfelmérő kiszálljon a helyszínre, melyre általában 72 órán belül sor kerül, hacsak nem egy különösen komplikált esetről van szó – hangsúlyozta Lambert Gábor. Szerinte ez csak a bejelentések töredékénél fordul elő.

A kommunikációs vezető felhívta a figyelmet a kármegelőzési kötelezettségre is. Ez azt jelenti, hogyha tudjuk, az árvíz el fogja árasztani az ingatlanunkat, akkor a kertünkből például minden mozdítható tárgyat biztonságba kell helyeznünk, ahogy a pincékben is magasabbra kell pakolni a korábban földön tárolt ingóságokat.

Önkéntes homokzsákokat pakol a megáradt Duna közelében a budapesti Római-parton 2024. szeptember 19-én (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ugyanez vonatkozik a gépjárművekre is, melyeket el kell vinni az árvíz sújtotta területről, amennyiben előre tudható, hogy árvíz közeledik. Lambert hozzátette, hogy amennyiben nem volt casco biztosítás a gépjárművön, kártérítés nem jár a tulajdonosnak.

Arányos térítés

Megugrott a biztosítást kötők száma az árvíz hírének hatására, azt azonban sokan nem tudják, hogy az ingatlanbiztosítások esetében van türelmi idő, ami 15–30 nap is lehet.

„Aki tehát akkor kapott észbe, amikor Bécset elöntötte az árvíz, az nagy valószínűséggel nem számíthat kártérítésre, még akkor sem, hogyha már érvényes szerződéssel rendelkezik” – hívta fel a figyelmet a kommunikációs vezető, aki hozzátette, hogy a biztosítást azért kötjük, hogy váratlan, előre nem látható események ellen próbáljunk magunknak fedezetet biztosítani, mint például egy hirtelen jött vihar.

A szerződést aktualizálni kell

A biztosító arányosan térít, tehát a befizetett díjak arányában térít a teljes összegű kárhoz képest. Ez azt jelentheti, hogyha nem aktualizáltuk a szerződésünket, és az jelenleg nem a tényleges vagyoni helyzetünket rögzíti, azzal éves szinten bár spóroltunk tíz-húszezer forintot, kár esetén azonban több százezres vagy akár milliós kártérítéstől esünk el” – tanácsolta Lambert Gábor, aki hozzátette, hogy a szerződő fél év közben is bármikor kérheti szerződése aktualizálását.

Kiemelt kép: Lakóházak a Duna áradásakor Kisorosziban 2024. szeptember 20-án. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánljuk még