Időjárás

Esős, szeles őszi idő várható szeptember utolsó hétvégéjén

A félelem kerül a középpontba Szombathelyen

A félelem természetét, okát és gyökereit vizsgálják idén a Kutatók éjszakáján Szombathelyen, a Savaria Múzeumban.

A pénteki rendezvény programja szerint a Kőtárban Horror vallási köntösben címmel Sosztarits Ottó régész, muzeológus tart előadást, amelyből kiderül, hogy kevés dolog volt Róma vallásos életében, amely akkora tiltakozást váltott ki, mint a fríg eredetű Nagy Istenanya (Magna Mater) tisztelete, amelynek papjai szertartásos önkasztrációt hajtottak végre. Tettük ugyanis szembe ment a római szokásjog apa-fiú vérvonalra épülő tradíciójával, amely előírta, hogy senki sem halhat meg férfi utód nélkül. A fiú kötelessége volt ugyanis az elhunyt ősök kultuszának ápolása, ez biztosította a lélek halál utáni továbbélését.

Tóth Gábor antropológus előadásában arra keresi a választ: miért van az, hogy egyes emberi csontok több ezer év eltelte után is tökéletes épségben kerülnek elő, mások pedig néhány évtized alatt elkorhadnak. Vig Károly entomológus professzor pedig azt taglalja majd, miért félünk a kígyóktól, rovaroktól, apró szőrös lényektől.

Ungvári-Kmellár Viktória néprajzos muzeológus Bestiárium Hungaricum – csodás lények a magyar néphagyományban című előadásában olyan ikonikus alakok elevenednek meg a magyar mese- és mondavilágból, mint a csodaszarvas és a turul, de olyan rémtörténetekről is esik majd szó, amelyekkel dédszüleink ijesztgették a rosszalkodó gyerekeket, szerepel bennük bányarém, markoláb, garabonciás vagy éppen a prikulics.

Vér és ami mögötte van – ez a címe Baki Orsolya előadásának, amelyből bepillantást nyerhetnek az érdeklődők a „hús és vér és esztétikájába”, a néha horrorisztikusnak tűnő képzőművészeti alkotások mögötti gondolatokba.

Varga Péter Cserga A halottak meséi címmel tart tárlatvezetést az állandó kiállításban, Erdő Ádám természettudományi asszisztens Rovarvég: Az exszikkátortól a rovartűig, Dankovics Róbert herpetológus, muzeológus pedig A formaldehid világa címmel tart bemutatót.

A Kutatók éjszakáján rémséges minikiállítással, kézműves foglalkozásokkal és maszkolásal is várja az érdeklődőket a Savaria Múzeum.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

Ajánljuk még