Aktuális

Videó! Hajszálon múlt a XI. kerületben rollerező kislány élete!

Szentkirályi Alexandra: Lebuktatták magukat a szivárványkoalíció tagjai

A szivárványkoalíció tagjai lebuktatták magukat, hiszen Karácsony Gergely közösségi oldalán posztolt arról, hogy kitolják a fővárosi cégek vezetői, illetve felügyelőbizottsági, igazgatósági helyeire vonatkozó pályázati határidőket – jelentette ki a Fidesz budapesti elnöke a Facebook-oldalán szerdán.

A főpolgármester állítása szerint ezt a közgyűlési képviselők kérésére teszi meg, azonban biztos, hogy nem ők kérték – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, aki ma vette át a mandátumát a Fővárosi Közgyűlésben. Hozzátette: ekkora lebukást rég nem lehetett látni.

A kormánypárti politikus szerint a szivárványkoalíció tagjai már megállapodtak a lényegi kérdésekről, hogy ki, milyen zsíros helyeket kap, de a részletekről még folynak az egyeztetések.

Ilyen részlet az, hogy hol, kinek az embere fog pályázóként nyerni, a határidőket pedig ehhez igazodva tolják ki – tette hozzá.

Ezek után senki sem mondhatja azt, hogy ez a szivárványkoalíció nem létezik, és nem egyeztetik egymással naptáraikat és a zsíros pályázatok eredményét – hangoztatta Szentkirályi Alexandra.

Szentkirályi Alexandra kedden már felhívta a figyelmet a fentiekre közösségi oldalán. Szerinte show-műsor bontakozik ki a baloldalon. De attól, hogy új szereplők léptek színpadra, a műsor a régi. Beszólnak egymásnak a közösségi médiában, hogy mindenki ezzel foglalkozzon, a valóságban pedig valami egészen más zajlik, csak a színfalak mögött – kezdte bejegyzését.

„Titkos találkozókon hozzák tető alá a liberális szivárványkoalíciót, ahol Gyurcsány főpolgármestere, Karácsony Gergely, Magyar Péter, Vitézy és a kutyapárt összeteszik amijük van, és leosztják egymás között, ki lesz a főpolgármester-helyettes, kik az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok” – folytatta Szentkirályi.

A bejegyzését azzal zárta, hogy ne tévesszen meg senkit, ez ugyanaz a hitvány show-műsor, amit mindig eljátszanak. A fináléban egymásra találnak, és végül csak egy színpadon állnak majd.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánljuk még