Megrázó

Megérkeztek a képek a miskolci házrobbanásról

A rendszeres sportolás által a társadalom is fejlődhet Schmidt Ádám szerint

Schmidt Ádám szerint a rendszeres sportolás nemcsak azért fontos, mert az egészséget támogatja, hanem azért is, mert a sport által megtanulható értékeknek köszönhetően a társadalom is fejlődhet.

A sportért felelős államtitkár erről kedden a Várkert Bazárban, az Európai Unió Tanácsa magyar elnöksége alkalmából rendezett sportvezetők nemzetközi konferenciáján beszélt. Az eseményt megnyitó sportvezető emlékeztetett rá, hogy mivel Magyarországon a sport kiemelt stratégiai ágazat, ezért is tartották fontosnak, hogy az Európai Unió Tanácsa soros magyar elnöksége időszakában a sport szakterület is figyelmet kapjon. Hangsúlyozta, hogy a magyar elnökségi programban az egészségfejlesztő testmozgás és a közösségi sport támogatása, népszerűsítése, illetve a doppingellenes küzdelem mellett a nagy nemzetközi sportesemények hagyatékára is kiemelt figyelmet szeretnének fordítani.

„Nem véletlen, hogy a konferencia fő témáját is ez adja, különös tekintettel az olimpiai és paralimpiai játékok globális hatására és örökségére a 21. században”

– tette hozzá.

Schmidt Ádám úgy fogalmazott, különleges élmény volt megtapasztalni, hogy a nyár folyamán – a németországi labdarúgó Európa-bajnokságnak, majd a párizsi nyári olimpiai játékoknak és a paralimpiának köszönhetően – két hónapon keresztül a sport milyen mélyen meghatározta az emberek mindennapjait. A sport szerinte megmutatta a legszebbik arcát és legnagyobb erejét, hogy közösséget tud kovácsolni. A sportért felelős államtitkár ezért úgy gondolja, erre építeni kell, és tudatosítani kell mindenkiben a rendszeres sportolás előnyeit, amely által a társadalom is fejlődhet.

Hozzátette: támaszkodni kell a nagy nemzetközi sportesemények örökségére, valamint a sporthősök, a valódi példaképek ösztönző erejére.

Elmondása szerint a magyar EU-elnökség keretében azért szervezték meg a sportvezetők nemzetközi konferenciáját, hogy az összehangolt párbeszéd és az együttműködés kiváló platformjaként segítsen lépéseket tenni ebbe az irányba. Schmidt Ádám megkérte a tanácskozás külföldi vendégeit, hogy tolmácsolják gratulációját honfitársaik felé: az olimpián és a paralimpián résztvevő sportolóknak, edzőiknek és sportszakembereiknek a kivételes eredményekhez. Kiemelte a francia és a német szervezők felkészültségét és profizmusát, amely példaként fog szolgálni a későbbiekben az Európában sorra kerülő nagy nemzetközi sportesemények kapcsán.

Kiemelt kép: Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még