Nobilis Márton úgy fogalmazott: a jelenlegi helyzetben fontos, hogy mindenki megtegye a tőle elvárható legnagyobb segítségnyújtást.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az államtitkársága alá tartozó agrárszakképzésben van olyan iskolájuk, ahol a tanulók által sütött pékárut felajánlották a védekezésben résztvevőknek. Ezen felül a szakképzésben tanuló diákok közül nagyjából 100-an napi szinten vesznek részt a védekezésben Vác környékén.
Igyekeznek mindenkinek minden segítséget megadni – mondta az államtitkár, hozzátéve „abban hiszünk, hogy meg fogjuk tudni oldani ezt az árvizet”.
A sajtótájékoztatón az Országos Vízügyi Főigazgatóság munkatársa megköszönte Nobilis Márton államtitkárnak a Nébih felajánlását. Majd közösen megtekintették az érintett gépjárműveket.
Kiemelt kép: Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)