Az önkormányzat azt közölte kedden az MTI-vel, hogy a Pók utca 1. szám alatti telephelyük folyamatos, éjjel-nappali nyitva tartás mellett biztosítja a Nánási út, Királyok útja és a Duna közötti területen élők számára a homokzsákok és a homok átvételét, illetve szükség szerint segítséget nyújtanak a homok kiszállításában is.
Hozzátették, hogy az érintett területen lévő keresztutcákba, összesen 11 helyszínre szállítottak homokot, amelyet a helyi árvízi védekezéshez bárki, szabadon felhasználhat.
Kiemelték, hogy az önkormányzat kollégái folyamatosan a helyszínen vannak, kedden egész nap teherautóval és 30 ezer zsákkal járják a római-parti utcákat, minden házba becsengetnek, és a lakók igénye szerint biztosítják a védekezéshez szükséges eszközöket, önkéntes segítőket.
A lakossági kérések fogadására és az önkéntesek munkájának koordinálására árvízi zöldszámot (06 80 630 181) üzemeltetnek; az önkénteseket a lakossági igények szerint helyszínekre irányítják, és meleg ételt és italt biztosítanak a számukra – jelezték.
Kiemelt kép: A Margit híd lezárt margitszigeti lehajtója 2024. szeptember 17-én. A Dunán levonuló árhullám miatt lezárták a Margitszigetet, ezért a 4-es és a 6-os villamos nem áll meg a margitszigeti megállóban, a 26-os autóbusz pedig nem közlekedik. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)