Azt írták, a főpolgármester az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése és a védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. javaslata alapján a Dunán érkező, igen gyors emelkedésű árhullám miatt hozta meg az intézkedést.
A készültség során a vízügyi szakemberek a biztonságos ivóvízellátás fenntartásához, illetve a csatornarendszer zavartalan működéséhez szükséges műszaki intézkedéseket teszik meg, továbbá felkészülnek a várhatóan szükséges, ideiglenes védművek kiépítésére – tették hozzá.
Kapcsolódó tartalom
A Dunán az árhullám a jelenlegi előrejelzések szerint nyolc méter körüli vízállás mellett, a jövő hét második felében tetőzik, mértéke várhatóan meghaladja a tavaly decemberi és idén júniusi árvíz vízszintjét,
de a pénteki prognózis alapján nem éri el a 2013-as nagy árvíz idején tapasztalt vízállást – ismertették.
Közleményükben kiemelték, hogy az elmúlt évtizedben számos olyan fejlesztés történt, ami megkönnyíti az árvízi védekezést, ugyanakkor fel kell készülni arra, hogy a III. kerületben és a Margitszigeten homokzsákok alkalmazására és ideiglenes védművek kiépítésére is sor kerülhet.
A Duna vízszintjének várható gyors emelkedése miatt előreláthatólag szeptember 16-án, hétfőn szükséges lesz az alsó rakpartok lezárása; erre figyelemmel szombaton 0 órától tilos lesz a megállás az alsó rakpartokon
– közölték.
A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság várhatóan vasárnap délutántól a még az alsó rakparton parkoló autókat elszállítja, erről péntektől a parkoló autók szélvédőjén kétnyelvű tájékoztatást helyez el. A rendezvény miatt a hétvégére egyébként is lezárt, belső pesti rakpartszakaszokat nem nyitják újra. Az alsó rakpart többi szakasza lezárásának pontos időpontjáról szombaton, a friss előrejelzések ismeretében hoz döntést a főpolgármester – tájékoztattak.
A főpolgármester a vízügyi szakembereknek és a közszolgáltató vállalatok munkatársainak az árvízi védekezésben való közreműködésért, a budapestieknek pedig a megértésükért előre is köszönetet mond – áll a hivatal közleményében.
A kiemelt kép illusztráció.