Szinte még fel sem ocsúdtunk a szeptember elejére áthúzódó kánikulából, máris itt a hirtelen lehűlés: pénteken megérkezett Magyarországra is a hidegfront.
„A szélsőséges időjárás-változások önmagukban is roppant megterhelők. Különösen kiélezi a helyzetet az, hogy ezt megelőzően, egészen hétfőig viszont egy tartós, példátlan hőhullám terhelte az emberek szervezetét. Ez azzal a következménnyel járt, hogy az időjárásra érzékeny emberek szervezete teljesen felélte a tartalékait, és már eleve egy kimerült állapotban jött hozzá még ez a nagy időjárás-változás, ami újabb terhelést jelent a szervezet számára” – mondta Pintér Ferenc meteogyógyász, a Meteo Klinika igazgatója.
„Látjuk, hogy a hőmérséklet-csökkenés a harminc fokot is eléri, ehhez jön a csapadék, a viharos szél, melyek tovább csökkentik a hőérzetet, eközben folyamatos kettős fronthatást okoz a fölöttünk örvénylő ciklon, és tartósan terheli a szervezetünket. A sok-sok egymásra épülő hatás az, ami rendkívülivé teszi a mostani helyzetet” – hangsúlyozta Pintér Ferenc.
„Az ennyire szélsőséges időjárás-változásnak súlyos következményei lehetnek.
A keringési rendszer nagyon nehezen tud ehhez alkalmazkodni. Jelentkezhetnek alvásproblémák is. Az éjszakai viharos szelek és zivatarok rontják az alvásminőséget, ami ugye szintén terheli a szervezetet” – magyarázta a meteogyógyász.
Pintér Ferenc arra is figyelmeztet, hogy a probléma nem csak az idősebb korosztályt érinti.
„Tény, hogy sok idős embert érint, de minden korosztályban vannak időjárásra érzékeny emberek, és a gyerekekre is nagyon oda kell figyelni. Azoknak, akiknek stresszesebb az élete, túlterheltek, vagy valamilyen krónikus betegséggel küzdenek, azok mindannyian kiemelten érintettek” – sorolta.
„Ez a túlterhelés úgy csökkenthető, hogy az egyéb, a szervezetünket érő terheléseket csökkentjük.
Próbáljuk kerülni a stresszes helyzeteket, figyeljünk oda a táplálkozásra, próbáljuk meg támogatni a meggyengült immunrendszerünket, öltözzünk az időjárásnak megfelelően, ha pedig úgy van, akkor bizony be kell fűteni” – mondta Pintér Ferenc. „Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a szervezetünknek megadjuk a lehetőséget a maximális alkalmazkodáshoz, hiszen az időjáráson változtatni nem tudunk, tehát marad az, hogy alkalmazkodunk” – hangsúlyozta.
„Komolyan kell venni az időjárás-érzékenységet, ha valaki hosszabb távon komoly panaszokat tapasztal, azt kezeltetni kell. Ma már Magyarországon is rendelkezésre állnak azok a vizsgálati és kezelési módszerek, amelyekkel a fokozott időjárás-érzékenység nagyon jól kezelhető” – zárta gondolatait Pintér Ferenc.
Kapcsolódó tartalom
A hétvégére is marad az esős, szeles idő
Péntek este is nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Jelentős mennyiség eshet az északkeleti, keleti harmadban, míg kisebb eső várható a Dunántúlon. Az északnyugati szelet az Észak-Dunántúlon erős, Sopron és a Fertő tó környékén viharos, erősen viharos lökések kísérhetik.
Szombat reggel a délkeleti tájakon újra növekszik a csapadékhajlam, ami délelőtt enyhül. A délutáni órákban azonban ismét egyre többfelé várható eső, zápor. Tartós, kiadós eső északnyugaton és keleten valószínű. A Dunántúlon az északnyugati szél erős, késő délutántól egyre nagyobb területen viharos, erősen viharos lesz, míg az ország keleti felén csak helyenként lehetnek élénk széllökések.
Vasárnap sem várható számottevő változás, folytatódik a többnyire felhős, esős időjárás, helyenként kiadós csapadék várható.
Eközben a Duna vízgyűjtőjén eddig lehullott és a hétvégén még várható jelentős mennyiségű csapadék miatt árhullámokra kell számítani a magyarországi vízfolyások nagy részén; péntek reggel megkezdte működését az árvízvédelmi munkákat koordináló Országos Műszaki Irányító Törzs.