Percről percre

Kimentettek egy embert az áradó Dunából Tahitótfalunál | Extrém terhelésnek vannak kitéve a gátak | Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Nyitrai Zsolt: A kormány számára kiemelten fontosak a fogyatékossággal élők

A kormány számára kiemelten fontosak a fogyatékossággal élők, ezért emelték a fogyatékosügyi érdekképviseletet a rendszerváltoztatás óta először államtitkári szintre – mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója kedden, a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

A politikus a 32. alkalommal megrendezett sérült gyermekek napján úgy fogalmazott, hogy „ez az év legszerethetőbb rendezvénye”, amely megmutatja, hogyan tudnak együttműködni, eredményesen összefogni a civilek, a gazdasági társaságok, az önkormányzati intézmények és a kormány.

A kormány azzal járult hozzá a rendezvényhez, hogy a Volán és a MÁV az egész ország területéről több mint négyezer fiatalt és segítőiket hozta el térítésmentesen Budapestre – közölte a főtanácsadó, aki reményét fejezte ki, hogy jövőre ugyanitt találkoznak.

Kósa Ádám, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára azt hangsúlyozta, hogy

Magyarország számára fontosak a fogyatékossággal élők, a kormány pedig sokat tett az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével (ÉFOÉSZ) együtt értük, tanulási és munkalehetőségeik bővüléséért, társadalmi befogadásukért, „de az útnak még nincs vége”.

Ez a nap nemcsak arról szól, hogy a gyerekek élvezik az állatkertben töltött időt, hanem egyúttal megmutathatják a világnak, hogy sokan vannak és értékes tagjai az országnak, a társadalomnak – mutatott rá az államtitkár. Kósa Ádám elmondta, az államtitkárság célja, hogy segítse a fogyatékossággal élőket az érdekérvényesítésben és elősegítse az akadálymentesítést az élet minden területén.

Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke azt mondta, a szervezet 22 ezer tagjából több mint 10 ezren jöttek el a rendezvényre, amelynek célja az is, hogy felhívja a társadalom figyelmét a fogyatékossággal élőkre.

Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke kiemelte, ez a nap arról szól, hogy jól érezzék magukat, találkozzanak a barátaikkal, és új dolgokat tanuljanak, mert a sérült embereknek is nagyon fontos a tanulás, ők is szeretnék megismerni a világot.

Megemlítette a Judy projektet is, amelyben más országok fogyatékosügyi szervezeteivel működnek együtt az önálló életvitel kialakításában.

Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója azt mondta, az állatkertnek fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért működnek együtt már régóta az ÉFOÉSZ-szel.

A sérült gyerekek napjára változatos programokkal készültek, ráadásul tavaly óta bővült az állatkert, hiszen megnyitották a Biodóm külső részét, ahol szürkemarhák, bivalyok és juhok tekinthetők meg, valamint érkezett két barnamedve is az intézménybe – ismertette az igazgató.

A rendezvényen Vári Attila, a Civilút Alapítvány kuratóriumi elnöke jelképesen átadta a Varázsceruza programban gyűjtött több mint hetvenezer rajzeszközt.

Kiemelt kép: Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója. (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Ajánljuk még