Varga-Bajusz Veronika megállapította – írták a közleményben –, hogy bár az utóbbi években mind a férőhelyek, mind a kollégiumok minősége szempontjából több előrelépés történt, folytatni kell a fejlesztéseket, meg kell újítani a kollégiumfejlesztési stratégiát.
Eszterhai Marcell, a HÖOK elnöke a tanácskozáson ismertette, hogy
a napokban zárul az általuk kezdeményezett, a kollégiumok minőségére vonatkozó kutatás, melynek adatai jelentősen segíthetik a közös munkát.
Idézték a közleményben Hegedűs Imrét, a FEKOSZ elnökét, aki arról beszélt: bár – különösen a fővárosban – férőhelyhiány tapasztalható, bizonyos komfortfokozatú kollégiumi férőhelyeket nem vesznek szívesen igénybe a hallgatók. Így például „érthetően kevésbé keresettek” a közös fürdőszobájú, valamint a 4-nél több férőhelyes szobák.
A jelenlévők mindezek alapján megállapították, hogy a továbblépésért javasolt a kollégiumok felszereltségére, komfortfokozatára, valamint a finanszírozás megállapítására vonatkozó szabályozás felülvizsgálata.
Megállapodtak továbbá abban is:
munkacsoportban vizsgálják meg a jelenlegi helyzetet, hogy azt követően mind az egyetemeknek, mind az ágazatirányításnak megfelelő javaslatokat fogalmazhassanak meg
– ismertették.
Varga-Bajusz Veronika államtitkár a közlemény szerint kiemelte: „az elmúlt évek során mintegy 8000 kollégiumi férőhely újult meg, és a kormány mintegy 150 milliárdot forintot fordított arra, hogy mintegy 50 kollégiumi beruházást, egyetemi épületet vásároljon ki az egyetemi közösség javára”.
Az országos helyzetre vonatkozó adatgyűjtést és részletesebb információszerzést követően a következő hetekben folytatják a tanácskozást, hiszen közös céljuk, hogy a felsőoktatási intézmények minél több diáknak adhassanak kollégiumi lakhatást – olvasható a KIM közleményében.
Kiemelt kép: Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár (Fotó: MTI/Soós Lajos)