Nagy Gábor közölte: július közepétől jelentősen megerősítették a rendészeti jelenlétet a vonalakon és csütörtöktől testkamerával is felszerelték a HÉV-rendészeket. Reményei szerint ez az intézkedés még inkább visszaszorítja a jogsértéseket és növeli az utasok biztonságérzetét. Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője emlékeztetett, júliustól fokozott ellenőrzéseket tartanak a két HÉV vonalán, az állomásokon, a szerelvényeken és az Örs vezér terén egyaránt, együttműködve a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal, a polgárőrséggel és az önkormányzatokkal.
Ezen időszak alatt 741 rendőr több mint 7 ezer munkaórában vett részt az akcióban: 4600 igazoltatás történt, azok nyomán 174 embert állítottak elő, többnyire bűncselekmény gyanúja miatt. Szabálysértési eljárás 65 esetben indult és 26 körözött személyt fogtak el, továbbá 37 közigazgatási, illetve helyszíni bírságot szabtak ki több százezer forint értékben – sorolta. Az ellenőrzésben civil ruhás nyomozók is részt vettek – tette hozzá.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság főkapitányi tanácsadója arról számolt be, hogy az akciósorozatban Pest vármegyében 1100 egyenruhás rendőr mellett civil nyomozók is részt vettek. Eközben 1782 embert igazoltattak, 20-at állítottak elő és 10 körözött személyt sikerült elfogniuk. Helyszíni bírságot 70 esetben, csaknem 3 millió forint értékben szabtak ki, 16 szabálysértési eljárás indult és 10 büntető feljelentést tettek. Pest vármegyében ebben az időszakban összességében 28 eljárás indult kábítószer birtoklása miatt, a HÉV vonalakon folytatott akció során tíz kábítószer-fogyasztó, és három drogdíler ellen indult eljárás – ismertette Beluzsárné Belicza Andrea.
A sajtótájékoztatót tartók arra biztatták az utasokat, ha jogsértést tapasztalnak, értesítsék a rendőrséget. Minden esetben intézkednek – tették hozzá.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)