Azt írták, az előző időszakban több egészségügyi szakszervezet és egészségügyi szakmai kamara fogalmazta meg az egységes szabályozásra vonatkozó igényét az ügyeleti idő, a túlmunka és a kötelező pihenőidők elszámolása tekintetében.
Az ő meglátásuk szerint a jelenleg hatályos jogszabályi környezet nem elég pontos, a munkáltatók a szabályozást eltérően értelmezik, a jogbizonytalanság pedig hátrányos az egészségügyben dolgozó munkavállalók számára – ismertették.
Hangsúlyozták, hogy a tárca megkezdte az új szabályozás kialakítását, az egészségügyi államtitkárság egy döntés-előkészítő anyagot küldött a szakmai kamarák és stratégiai partnerei részére a közigazgatási és a minisztériumi belső egyeztetést megelőzően, mivel továbbra is meggyőződése, hogy csak az ágazatban dolgozók véleményét figyelembe véve lehet sikeresen változást elérni egy-egy területen.
Közölték, hogy a munkaanyagra az öt partnerszervezet közül négy érdemben reagált, a MOK azonban nem ezt tette, hanem elárasztotta a sajtót és a közösségi médiát „valótlan állításokkal”.
A Belügyminisztérium sajnálatosnak tartja, hogy a MOK az orvostársadalom valódi érdekképviselete helyett továbbra is egyfajta „közvéleményformáló aktorként, szakmai köntösbe bújtatja politikai töltetű megnyilvánulásait”. Rejtett célja az egészségügyi tevékenység felelősség nélküli irányítása – fűzték hozzá.
A döntés-előkészítő anyagról az egészségügyi államtitkárság szerdán egyeztetett a szakmai kamarákkal – köztük a MOK-kal – és stratégiai partnereivel, és a szakmai fórumon egyértelművé tette, hogy a beérkezett konstruktív javaslatok alapján fogja átalakítani a korábban megküldött vitaindító anyagot – hangsúlyozták.
Közleményükben leszögezték, hogy a szakmai egyeztetések folytatódnak, rendszeres szakértői és vezetői szintű egyeztetésekre kerül sor, melynek eredményeként a magyar egészségügyi dolgozók számára olyan jogi környezetet szeretnénk teremteni, melyben biztonságban érzik magukat.
A MOK „hamis állításaival” ellentétben az ügyeleti óraszámra vonatkozó szabályozás nem került módosításra, sem a vállalt, sem az elrendelhető ügyeletek száma nem változik, az önként vállalt többletmunka-megállapodással kapcsolatos előírás nem változott, a munkáltató az ügyelet rendes munkaidő terhére történő elrendelésével csak az egészségügyi dolgozó hozzájárulásával élhet, ezt a módosítást kifejezetten a munkavállalók kérték, a hatályos jogszabályi környezetben pedig jelenleg is lehetőség van arra, hogy a munkáltatók az ügyeleti időt átminősítsék normál munkaidőre a teljes munkaidő ledolgozása érdekében – írták, hozzáfűzve, hogy a munkáltatók ugyanakkor többször a munkavállaló terhére, etikátlanul alkalmazzák a vonatkozó jogszabályokat.
A Belügyminisztérium a munkavállalók érdekeinek védelme érdekében ezen a területen is új, egyértelmű szabályozás kialakítására törekszik – áll a tárca közleményében.
A MOK korábban az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a Magyar Orvosok Szakszervezetével (MOSZ) közösen további lépéseket tesznek – mint fogalmaztak – „a szakma és a biztonságos betegellátás érdekében”.
Azt írták, hogy szerintük „a magyar állami egészségügy évtizedek óta elhanyagolt, mély strukturális problémákkal küzd, a szükségeshez képest feleannyi állami ráfordításból működik, az ágazatban dolgozók jövőképét a kilátástalanság jellemzi, sokan elhagyták a közegészségügyet, így nincs elegendő orvos és ápoló”.
Vélekedésük szerint az ellátás minősége romlik, a frusztráció a betegek és az orvosok számára is mindennapos tapasztalattá vált, ezért a lakosság érdeke azt kívánja, hogy az állam olyan munkakörülményeket teremtsen az egészségügyben, amelyek biztosítják az dolgozók megtartását.
Szerintük az államtitkárság jelen tervezete nem ilyen, mert növeli az egészségügyi dolgozók munkaidejét, csökkenti bérüket, lehetővé teszi várandós vagy krónikus beteg orvosok ügyeleti munkára kötelezését, emellett az önként vállalt többletmunka kiüresítésével elveszi annak lehetőségét, hogy az orvosok egyénileg vagy összefogással megvédjék érdekeiket, családi és magánéletüket.
Az első egyeztetés eredményét ismertetve a MOK arról számolt be, hogy Takács Péter egészségügyi államtitkár a jogszabálymódosítási tervezetet – ígérete szerint – idén már nem, csak majd jövő tavasszal terjeszti be, és ehhez kérte a résztvevők javaslatait.
A MOK közleményében úgy fogalmazott, hogy a szerintük „fenyegető változások” távolabb kerültek, de nem hárultak el.
A szerdai egyeztetésen a MOK szerint az álláspontok nem közeledtek, mert azon alapkoncepció, amely nem az egészségügyre fordított anyagi és humán erőforrások növelését, hanem a maradék felélését célozza, a MOK és a MOSZ számára nem elfogadható, ahogy az sem, amikor az ágazatvezetés az orvosképviseleti szervek észrevételeit, szakmai alapon megfogalmazott kritikáit, ellenvéleményét és javaslatait politikai kontextusba helyezve próbálja érvényteleníteni.
Az orvosok képviselői igyekeznek minden lehetőséget megragadni, hogy a lakosság egészségügyi ellátási körülményeit és a dolgozók munkafeltételeit javítsák – írták, hozzátéve, hogy szerintük ennek egyik útja, hogy a MOK és a MOSZ a tárgyalásokon kizárólag olyan tervezet elfogadását támogatja, amely az érintettek hozzájárulásával készült.